2024. 03. 28., Csütörtök
Gedeon,Johanna névnapja

A teljes államadósság két és félszeresét tüntették el

A teljes államadósság két és félszeresét tüntették el
2014-10-31
Kicsit több mint két évvel ezelőtt, Magyarország elrablása címmel jelent meg egy írás a Hetek című lapban, ami valójában semmilyen hullámot nem keltett a közéletben, az a néhány média pedig, amelyik egyáltalán foglalkozott még az esettel, inkább csak kozmetikázni próbálta a lényeget. A cikkben egy nemzetközi tanulmányra hivatkoznak, amit egy igazságos adózásért küzdő, vezető közgazdászokból és bankszakemberekből álló Tax Justice Network civil szervezet több éves kutatómunka után hozott nyilvánosságra, melyben megállapítják, hogy 2010 végén legalább 21 ezer milliárd dollár értékű magánvagyon rejtőzött világszerte offshore számlákon. 
 
Magyarország ebben a jelentésben igen előkelő és különleges helyen szerepel a maga 242 milliárd offshore dollárjával, hiszen Európában nincs még egy ország, amit olyan mértékben sikerült az elmúlt 30 évben kirabolni, hogy az meghaladja a 2010-es államadósságának két és félszeresét. 

Domján Tibor, Budapest
 
 
 
Csak hogy fogalmunk legyen a világjelentésben szereplő 21 ezer milliárd dollár nagyságrendjéről – ami rádadásul csak a pénzeszközöket vette számba és nem tartalmazza az offshore ingatlanokat, jachtokat és céges tulajdont stb. – megegyezik az Egyesült Államok és Japán együttes éves nemzeti össztermékével (GDP). 
 
A tanulmány angol nyelven letölthető >>> ide kattintva <<<
 
Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba, amivel hazánk a világon a 12. legtöbb pénzt vesztett állam, megelőzve nálunk sokkal nagyobb és korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt – állítja a nemzetközi jelentés. A kutatást vezető közgazdász, John Christensen szerint szinte példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik. A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek.
 
 
A Tax Justice Network adatai szerint Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben az offshore jelenség miatt. 242 milliárd dollár magántőke – a teljes magyar államadósság két és félszerese – került offshore számlára. Az összeg abszolút mértékben is hatalmas: ezzel a világranglista 12. helyét foglaljuk el. Európából senki nem előz meg bennünket, és a többi kontinensről is csak gazdasági világhatalmak és néhány olajország. A sokat szidott európai válságállamok – például Görögország – nincsenek az első húszban sem.
 
Tekintve, hogy a kommunizmus alatt nem léteztek jelentős magánvagyonok, ezért megkockáztatható az állítás, hogy a 242 milliárd dollárnyi offshore pénz nagy része a privatizáció során került magánkézbe. Az ország ezzel kétszeresen is pórul járt: a fillérekért dobra vert állami javak nem is maradtak az országban, hanem adómentesen külföldön fialtak tovább. A rablóprivatizáció fénykorában az országban szinte az is mindennapos volt, amikor az állam fizetett a vevőknek - gondoljunk csak a bankkonszolidációkra  és stratégiai üzemek eladására - miközben az országnak maradt a folyamatos eladósodás, hitelfelvételek és megszorítások ördögi köre, kormányzatoktól függetlenül.
 
Ráadásul a magyar offshore milliárdosok közül még Berezovszkijok és Abramovicsok sem kerültek ki. Pedig a külföldi milliárdosokat sorozatban termelő Oroszországból is csak alig több mint háromszor annyi pénzt sikerült külföldre juttatni, mint Magyarországról. Ráadásul Magyarországnak nem volt olyan vezetője sem, mint Vlagyimir Putyin, aki – vitatható módszerekkel, de – hazahozatta az offshore paradicsomokba síbolt vagyonok jelentős részét. Ebből a szempontból új megvilágításba kerülhet a magyar adósságválság: valóban nem lett volna szükség IMF-re és uniós mentőövre – de Bokros-, Gyurcsány- és Orbán-csomagra sem –, ha a politikai elit az elmúlt 20-25 évben hatékonyan fellép az országkárosító jelenséggel szemben, nem pedig lepaktál vele és teljes mellszélességgel kiszolgálja azt. 
 
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda