2024. 04. 16., Kedd
Csongor névnapja

Az ukrán lakosságból sokan a nyugati népektől kérnek segítséget

Az ukrán lakosságból sokan a nyugati népektől kérnek segítséget
2014-02-20
A Putyin befolyási, ezzel harci övezetévé silányult Ukrajnában újra a polgári lakosság elleni sortüzek dörögtek. Egy ukrán lány videoüzenetben kért segítséget a nyugati népektől, az egyszerű emberektől, s hogy fogjanak össze életük és szabadságuk megmentésére. Ahogyan annyi ukrán civil tette ezt meg - videoüzenetek és főleg internetes kommentárok legalább tízezreiben -, a nyugati lakosság segítségét kérve.

Miután Viktor Janukovics - aki 2010 február óta elnöke Ukrajnának - megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az Európai Unió felé közeledés helyett Oroszországot választja, azonnal - és nyilvánvalóan Putyin közvetlen hatására - az orosz lobbi összes országára jellemző lakosság elleni állami brutalitást és globálisan üldözendő terrorizmust vezetett be. A két napja kiújult ukrajnai harcoknak pedig eddig - becslések szerint - 25 halálos áldozata van. Mihelyst Janukovics ukrán elnök megállapodott Putyinnal, az orosz terrorizmus mindent átható, rothasztó bűze azonnal elárasztotta egész Ukrajnát, áthatva annak belügyi szerveit, ügyészségeit, bíróságait és minden állami, a lakosság pénzén élősködő hivatalait.

Ukrajnában tulajdonképpen szükségállapotot vezettek be. Az ukrán "védelmi" miniszter a nyilvánosság előtt a hadseregnek a polgári lakosság elleni bevetését is meglebegtette. Az orosz típusú elnöki diktatúrává silányult Ukrajnában, annak fővárosában, Kijevben, az orosz elnöki tanácsok előtt fetrengő ukrán kormányzat leállította a metrót és a vasutat, az utcákat pedig az orosz csatlósok "demokráciáját" jellemző Kalasnyikov géppisztolyos rendőrök lepték el. A nép pénzén eltartott, minden Emberiség-ellenes bűntettre kész rendőrök. Olyanok, akiknek mindegy, mikor, ki van kormányon, mindegy, hogy milyen cél vezérli a népen uralkodókat, lényegileg mindegy, mi a megbízás vagy hány civil lakost kell halomra gyilkolni, mert nekik csak egy dolog számít: hogy pénzt kapjanak tetteikért. Pénzért teszik, mert csak rendőrök. És mert csak rendőrök, ezért pénzért bármire képesek.

Cikkünk főfotóján egy ukrán, kijevi lány látható, aki már 9 nappal a kiújult állami vérengzések előtt érzékeltette a helyzetet, amikor videoüzenetben az alábbiakat mondta el:

- Ukrán vagyok, kijevi, és most a városom központjában vagyok. Szeretném, ha tudnátok, hogy miért van több ezer ember az utcán. Egy oka van: meg akarunk szabadulni egy diktatúrától. Meg akarunk szabadulni a politikusoktól, akik csak a saját érdeküket nézik, akik készek arra, hogy lelőjenek, megsebesítsenek, megöljenek embereket csak azért, hogy megmaradjon a pénzük, a házuk, a hatalmuk. Azt akarom, hogy azok az emberek, akik itt vannak, megőrizhessék méltóságukat, bátrak legyenek, hogy normális életük legyen. Civilizált emberek vagyunk, de a kormányunkban barbárok vannak. Ez már nem a Szovjetunió. Nem akarjuk, hogy a bíráink korruptak legyenek, szabadok akarunk lenni. Tudom, hogy talán már holnaptól nem lesz telefonunk, internetünk, és egyedül leszünk itt. És lehet, hogy a rendőrök egyesével fognak minket megölni, ha besötétedik. Ezért kérlek titeket, hogy segítsetek. A szabadság az elménkben, a szívünkben van. És most arra kérlek titeket, hogy segítsetek ezt a szabadságot az országunkban is létrehozni. Segíthettek, ha elmondjátok ezt a történetet a barátaitoknak, ha megosztjátok ezt a videót. Kérlek, osszátok meg, beszéljetek a barátaitokkal, a családotokkal, a kormányotokkal, és mutassátok meg, hogy velünk vagytok.

Mutassuk meg: velük vagyunk az elnöki oligarchák tömeggyilkos bűnöző rendszere és kizsákmányoló terrorizmusa helyett.

A teljes videoanyagot a Hír24 oldalán láthatják és hallhatják, "Segélykiáltás a kijevi pokolból" címmel.
 
Cikk: Molnár F. Árpád
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda