2024. 04. 18., Csütörtök
Andrea,Ilma névnapja

Bíróságok és gazságügy a devizahitel-tömegkatasztrófában (Műsorunk)

Bíróságok és gazságügy a devizahitel-tömegkatasztrófában (Műsorunk)
2016-07-18
- 25 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt az, hogy ez az ország ilyen erkölcsi fertőbe süllyed. Semmi jóindulatot nem látunk nyugat felől - mondta a Jogállamért Egyesület elnöke, Balog István abban a műsorunkban, amelyben Molnár F. Árpáddal, a Hírháttér alapító-főszerkesztőjével, a HírAréna főszerkesztőjével, jogvédővel beszélgetett.

- Ez így van - mondta Balog István elnök -, ahogy mondod, az egyenlő jogszolgáltatás nem működik Magyarországon, tehát a jogállam, mint olyan, per pillanat nem létezik, ezért is lett a nevünk Jogállamért Egyesület (...).

Molnár F. Árpád a Balog Istvánnal való beszélgetésben elmondta:
- Az a tapasztalat, továbbá, ami elhangzott, azokon kívül, hogy a bíró az komplett idióta a joghoz. Tehát a bírónak le kell tenni az orra elé a jogszabályt...

A 12 perces műsorban Balog István kijelentette:
- Szóval egyszerűen számomra, egy 25 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt az, hogy ez az ország ilyen erkölcsi fertőbe süllyed...
Molnár F. Árpád közbevágott:
- És hogy ugyanakkor nem látjuk nyugat felől sem, csak a rosszat. Tehát a segítőkészség, meg a jóindulat csírája sincs meg!
Balog István azonnal helyeselt:
- Semmi jóindulatot nem látunk nyugat felől...!

Tekintse meg a teljes műsort!
 
Bíróságok és gazságügy a devizahitel-tömegkatasztrófában
(Balog István - Molnár F. Árpád "ÉLI")

 
 
Interjú:
Molnár F. Árpád (ÉLI)

Interjúalany:
Balog István

Kamera:
Narciso Rojo

Zeneszerző (Music by):
Molnár F. Árpád (ÉLI)

Executive producer:
Domján Tibor
Emma Paradigma
 
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda