2024. 04. 19., Péntek
Emma névnapja

Burány Sándor (MSZP): Ha nem dzsihadisták, akkor keresztény szélsőségesek

Burány Sándor (MSZP): Ha nem dzsihadisták, akkor keresztény szélsőségesek
2015-11-25
Az MSZP parlamenti képviselője szerint akiket robbanószerrel visszaélés gyanúja miatt a TEK elfogott, a bíróság pedig elengedett, gyaníthatóan azért keresztény szélsőségesek, mert a TEK azt mondta, hogy nem iszlamisták. Mivel a hozzáfűzni valómat Burány Sándor percek alatt törölte, így most sokkal nagyobb nyilvánosság előtt ütköztetem az iszlamizáló párt képviselőjének egyébként nettó fasiszta álláspontjával ellentétben deklarált gondolataimat. Ugyanis szerintem abból, hogy magyar vagy európai állampolgár a hírek szerint esetleg törvényt sértett, még nem lesz gyaníthatóan keresztény terrorista.

Cikk: Molnár F. Árpád
 
Burány Sándor MSZP-s képviselő is vadul gázol a kötelezően imádott iszlamizálás irányába, radikálisan szemben Európa népeinek demokratikus, többségi akaratával. Burány a Blikk eme cikkét linkelte - amiben semmi több nincs, mint hogy a TEK elfogott olyan személyeket, akik robbanóanyaggal kapcsolatos visszaéléssel gyanúsíthatók, a bíróság elengedte őket, és olyan hivatalos nyilatkozat született, hogy az illető személyek zavaros ideológiával rendelkeztek.

Burány Sándor a Facebook-oldalán ezt az alábbiak szerint sommázta, és nehéz nem észrevenni a szavai mögül áradó antidemokratikus és illiberális intoleranciát, a iszlamizáláshoz való görcsös és érvek híján nyeglén ösztönös ragaszkodást, továbbá Európa nemzetbiztonsági és biztonságpolitikai minimumérdekeivel, továbbá a kereszténységgel szembeni utálatot:

"Van az úgy h görcsös megfelelési kényszer miatt mellényúlnak a talpnyalók. A TEK dzsihadisták helyett úgy tűnik keresztény szélsőségesekre csapott le. Nézzük a jó oldalát: végül is javult a biztonság"

A mondat pont nélkül véget ért, helyette pedig az érveket nélkülöző kisemberek hozzászólásaihoz hasonló pótcselekvéshez, egy vigyorjelhez folyamodott, amit én jó pár esztendeje "vigyoridióta" kifejezéssel illetek. Ugyanis az észérvekben fogyatékos primitív kisemberek szokták alkalmazni, mégpedig az érvek és az intellektualitás hiányának szerencsétlen kompenzálási kísérleteként. Olyan ez, mint ész érvekre - amikre csak súlyos önkritikával léteznek válaszok - inkább törölni, hogy csak a saját hangunkat halljuk.

A meglehetősen alsónépire sikeredett Burány-hozzászólásra a következő ellenpontot fűztem:

"Hát ezen hírek alapján az ég világon semmit nem lehet megállapítani, és ha kérdéseket teszünk fel, akkor legalább egy tucatot kellene felsorolni.

A balliberális értékelés szerint viszont ha a TEK azt mondja, hogy nem iszlamisták, akkor feltehetően keresztények lehetnek. Annak kapcsán, hogy minden európai fehér ember, akiről felmerült, hogy esetleg illegálisan fegyvernek vagy robbanószernek minősülő valamit birtokol, az keresztény terrorista, a matematikai egyenlet folyományaként fel kell tennünk a kérdést itt, az ateista Európában, hogy és akkor mik a bűnöző cigányok? Ők fajilag minek minősülnek? Iszlám terroristáknak vagy keresztény jézusista felforgatóknak?

Én éltem arabok közt. Sokszor végigolvastam a Bibliát és a Koránt egyaránt. A Korán - a balliberálisok szent könyve - a halál vallása és kategorikusan arra utasít, öld meg azt, aki nem hajlandó Allah hitére térni. A kereszténység az élet vallása. Arra utasít, ha megütnek, a másik arcod is engedd át nekik, aki megöl, azt szeresd és imádkozz érte. Az európai ateista rendszer, az arab vallásos rendszer.

De visszatérve: ha mindenki, akinél európai állampolgárként engedély nélkül bármi fegyverhez hasonló tárgy van, az keresztény terrorista, akkor pl. micsodák a cigányok vagy pl. a zsidók? Mivel Európában élnek, ezért keresztény terroristák? Minthogy a zömük még csak nem is vallásos, aki pedig keresztény, az hamar könnyen kilőhető kisnyúllá válik. Mert a kereszténység - amióta az állam "népképviselői" nem tudják elrejteni és latinul felolvasni a Bibliát, hogy senki ne értse -, a szeretet vallása. Aki pedig felveszi az iszlám vallást, megvadul és közveszélyes lesz. Mert ez az iszlám lényege.

De az európai zsidó és cigány melyik faji terrorista kategóriába tartozik?

Nem akarom elmebetegség irányába terelni a világ legegyszerűbb nemzetbiztonsági és biztonságpolitikai tételeit, de ez mindig attól függ, hogy a másik fél szakember vagy annak abszolút ellenkezője, intellektuális vagy ösztön-túlsúllyal rendelkező szélsőséges, elvakult vagy józan, egészséges vagy elmebeteg."


Amikor egy "népképviselő" nem kommunikációképes, hanem annyi, mint egy youtube-hozzászóló, ráadásul abszolút szemben a munkahelyi kötelességeivel és abszolút ellentétben a lakosság kategorikus többségi akaratával, olyankor már nem kérdezünk tőle, véleményünket felé nem fejtjük ki, hanem megírjuk. Nem tárgyalunk, nem ütköztetünk, nem beszélgetünk, hanem leleplezünk. És így sok olyanhoz is eljut az egyértelmű igazság és a bölcsesség, akik nem ragadtak bele egy őrült, elborult agyú iszlamizáló, anarchista masszába, nem veszítették el a társadalommal és a realitásokkal való kapcsolatukat, hanem képesekké válhatnak vagy mindig is képesek voltak civilizált, demokratikus kommunikációra, tárgyalásra és józan mérlegelésre.

Márpedig láthatjuk: Európában egy iszlamizáló, illiberális, antidemokratikus, kirekesztő és beltenyész kisebbség iszlamizáló háborút folytat Európa többségi lakosságával, magyarul a népakarattal szemben. Ami minket illet, mi ismét a népakarat, tehát a demokrácia oldalán állunk. És a nemzetbiztonság, valamint a biztonságpolitika abszolút evidenciáinak oldalán.
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda