2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Devizahiteles tüntetők zárták le a Nyugati téri felüljárót

Devizahiteles tüntetők zárták le a Nyugati téri felüljárót
2014-09-19
Szeptember 17-én, a Kispest GYŐZ Mozgalom és a Mozdulj Magyarország Összefogás: "Ne Fizess!" elnevezésű rendezvényének ismételt célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a kormányzat ismét elfelejtette bevonni a társadalmat az előterjesztett devizahitellel kapcsolatos elszámolási jogszabály megalkotásába, holott erre a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. és CXXXI. törvény kötelezi őket. 

Cikk,fotók: Kövér Vilmos, Budapest
Mozdulj Magyarország Összefogás 
 
 
 
Még több fotó a galériában, vagy >>> ide kattintva <<< található
 
A Nyugati téri felüljárón kialakult esemény előzményeihez tartozik, hogy a főszervező sérelmezte a Kispestről induló konvoj megbeszélt - rövidebb - útvonaltól eltérő felvezetését, így a Képviselői Irodaházba tervezett petícióátadás elmaradt volna. Vélhetően az autó műszaki hibája miatt - ez is elhangzott -, úgy döntött, hogy amíg az autó elszállítása megtörténik, addig elsiet a Képviselői Irodaházba. A hidat végül a rendőrök lezárták, de úgy egyeztünk meg velük, hogy a szállító megérkezése után az előre egyeztetett program szerint folytatjuk az utunkat. Végül ez sem a megbeszéltek szerint történt, ennek eredményeként a spontán "hídlezárás" egy méltó megemlékezéssé alakult Frici egy évvel ezelőtti bankzúzós akciójára, sőt, egy hagyomány kezdetét is megalapoztuk, már ha a későbbiekben szükség lenne erre a hagyományra. Rendőri közreműködéssel húsz perc veszteglés helyett 4 órás hídblokáddá változott a Nyugati téri felüljárón az ad-hoc esemény.
 


Talán érthetetlen, hogy egy háromgyerekes, doktorival rendelkező megbecsült gyógyszerész miért kényszerül arra, hogy egy "demokráciában" hídfoglalással hívja fel a figyelmet arra, hogy "Élhetetlen az ország!" 

Idehaza egy évtizede folyó - a világban rablóhitelként ismert, nálunk devizahitelnek nevezett - kifosztást eddig sikerült annyira elmaszatolni, annyira az egyén problémájává degradálni, hogy a károsultak el sem merik hinni, hogy milyen nagyságrendben csapták be őket. Akik pedig nem vettek fel hitelt, hajlamosak azt hinni, hogy őket abszolút nem érinti a rablóhitelezés, sőt a károsultakat esetleg az "ő" adóforintjaikból kell majd megmenteni. Pedig szó sincs erről, bármilyen demagóg, ostobábbnál ostobább hozzászólások is érkeznek egy-egy devizahitellel kapcsolatos cikkre. 

Észre kell venni, hogy az államhatalmi ágak segítsége nélkül nem tudták volna kirabolni, a média támogatása nélkül pedig a mai napig nem tudnák félrevezetni, hülyíteni a lakosságot.
 


Sokszor a lakosság ellenszenvét kivívva rójuk az utcákat, demonstrálunk, autósfelvonulunk, stb., hogy a közmédia posványában néha-néha másodpercekre felbukkanjon a hír - mint most is -, hogy amit odafent megoldásként szajkóznak, az idelent messziről bűzlik.

Jogászokkal, érdekvédőkkel, pénzügyi szakemberekkel kellett már sokadszor rájönnünk, hogy a kormány nem törekszik a rablóhitelezés okozta problémák végleges megoldásra, bár ezt kommunikálják: mindig a legutolsó véglegest. 

Mára már annak is szembetűnőnek kellene lennie, hogy a „megmentőink” még mindig fél-végleges megoldásokról beszélnek. Történik ez egyrészt azért, mert csak a bankok állásfoglalása ismert és elfogadott, a károsultak érdekeit a törvényalkotók egyrészt nem ismerik, másrészt pedig figyelembe sem veszik, harmadrészt a „megmentő” szerepében tetszelegni vélhetően kifizetődőbb.

Úgy tűnik egyre nehezebb áttörni a némaság falát, mivel ahhoz, hogy a médiát foglalkoztassa az átvert emberek sorsa, egy gyógyszerésznek - három gyermekes apának - kell bankkirakatot törnie, kell hidat foglalnia, mert már csak így lehet elérni azt, hogy ne legyen szőnyeg alá söpörve a fehérgalléros bankárbűnözés. 
 


Követelésünk egyszerű, változatlan, de egyre hangosabb: Az elszámolási törvény tervezetét társadalmi egyeztetésre kell bocsátani, a maffiaállam bűnözőit pedig el kell számoltatni!

Továbbra is arra buzdítunk minden károsultat, hogy NE FIZESSEN! - erre jogi alapot adnak a 2014. évi XXXVIII. törvény 3. § (1), (2), (3), (4) bekezdései, a 2013. évi V. törvény 6. könyvének 49. § (1), (2) bekezdései és Rogán Antal jogellenes kijelentése, amelyben azt közölte a közvéleménnyel, hogy nem fogják visszafizetni a bankok a túlfizetéseket. 

A törvény szerint a devizában nyilvántartott kölcsönök során a pénzintézetek kötelesek visszafizetni a jogosulatlanul elvett követeléseket, az adósok pedig törvényesen számíthatják be a nekik járó törlesztéseket a visszajáró túlfizetésbe. Magyarul: senki nem köteles többet fizetni, mint ami már esedékes volt.
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda