Egy cikk jelent meg pár hete ezzel a címmel:

"Vekerdy: nem a kitűnőkből lesznek a topmenedzserek".

Nagyon igaz. Ahogyan a nagy olajszőkítők és keresztapák is jellemzően az 1990 előtt sikertelen kismelós portásokból és betörőkből lettek. Aztán jött a "kreatív" politikai-gazdasági bűnözés, és milliárdosokká váltak. Szárnyalt a tehetség. Amit az állam képtelen volt nemhogy kamatoztatni, de észrevenni is, az kibontakozott és a balfasz degeneráció fölé nőtt. Más területen úgy is mondhatnám, hogy miközben szegény Andy Vajna színészek és mások iszonyatosan tehetségtelen, üres és buta lányait stb. pakolja a Fem3 tévé csatornába, hogy az nézhetetlenné válik nők és férfiak számára egyaránt, aközben Simicska Lajos a sikerre ítélt Puzsér Róbertet veszi fel a Hír tv-be Sznobjektívezni. Nem azért, mert Puzsér Róbert igazságos vagy a társadalomhoz képest túl egészséges, hanem mert tehetséges. Valójában nagy zseni arra a munkára, amire a XXI. század elején itt, Magyarországon jelentős társadalmi igény mutatkozik.

De idézzünk Vekerdy Tamás pszichológustól, akinek a szakmai zsenialitása sosem volt kérdéses. Gyerekként is imádtam hallgatni, amikor a tévében beszélt. Most ezt mondta:
"Fontos tudni, hogy a tehetség általában deviáns. Letokolja magát, védekezik, nem akarja felvenni azt, amire nincs szüksége. Egy csomó mindent nem akar tanulni. Einsteinről még az egyetemen is azt tartották, hogy az a kis mulya. Egyetem után ült a padlásszobájában, nagyon romantikus hely lehetett, rengeteget hegedült és szivarozott, és közben megcsinálta a relativitáselméletet. (<-...->) Pablo Picasso nem tudott megtanulni az iskolában írni, olvasni, számolni. Ma fogyatékosnak minősítenénk, pedig "csak" zseni volt. Steven Hawking korunk egyik legnagyobb tudósa, mégsem ment neki az olvasás az iskolában. Később azért szerencsére sikerült megtanulnia."

Ami engem illet - aki a volt rendszerben nőttem fel, ahol minden információt igyekeztek elhallgatni mindenki elől, és semmire nem voltak irodalmi források -, mindig nagyon okosnak vagy messze a legértelmesebbnek tartottak, és kifogásolták, és úgy nőttem fel, hogy állandóan mindenki "elveszett ember"-nek nevezett, hogy az iskolával nem foglalkozom, azaz nem tanulok. Nem tanultam, mert untam a tananyagot. Ettől még én voltam a legnagyobb zseni csillagászatból, földtörténeti őskorból, helyesírásból, fogalmazásból, politikából, pszichiátriából, pszichológiából stb., de az iskolai tantárgyakat untam és nem foglalkoztam velük. Ha tanultam - panaszkodott anyámnak a nagyszerű osztályfőnököm, Váczi Margit -, akkor ötös, ha nem tanultam, akkor egyes. Attól függött, elővettem-e a tankönyvet vagy sem. Márpedig életem során szinte sosem vettem elő, hanem maximum a tanóra előtt gyorsan, ha híre ment, hogy dolgozat lesz vagy én fogok felelni.

Vekerdy Tamás így fogalmaz:
"Nálunk az megy, hogy gondolkodj konvergensen. Ez azt jelenti, hogy egy kérdésre egyféle jó válasz van. Egy fix út. Egy elvárt gondolkodás. Mit sugallna a modern pedagógia? Divergenciát, vagyis sokféleséget. Évtizedek óta a két legfontosabb készség a kreativitás és a vállalkozói gondolkodás. De ezt nem értékeljük. Megkérdezzük a gyereket. Neki ezer dolog jut róla az eszébe, mennyi ötlet! Ne hablatyolj! Nem tudod a választ? Ülj le!"

Elmondok pár történetet. Amikor az általános iskolai órán kihívtak felelni - nem a kedvencem, nem a Váczi Margit -, elkezdtem felmondani a leckét. A kisujjamban volt az egész anyag. A tanárnő sűrűn bólogatott és helyeselt. Azonban egy ponton eltértem a hivatalos tananyagtól, és megcáfoltam a tankönyvben írtakat azzal, amit később a matematikában pillangó-effektusnak neveztek el. Azonban sem a tanár, sem senki nem értette ezt a törvényt, csak én, aki magától rájött! Ezért a tanárnő felcsattant, amire én közöltem, hogy de ez akkor is így van, mert... A tanár természetesen nem engedte meg az indoklást. Hanem végképp dühbe gurult és visszaküldött egyes osztályzattal.

Soha nem felejtettem el ezt az irdatlan ostobaságot és igazságtalanságot, és mindig tudtam, életem minden pillanatában, hogy nekem volt igazam. Aztán jött a rendszerváltozás, az új kor, a pillangó-hatás matematikai úton bizonyított és Nobel-díjjal jutalmazott elmélete, és beismert tény lett, hogy amit én mondtam, az volt a helyes.

Ehhez hasonló eset, amikor a tanár kikötötte, hogy ne merészelje senki azt mondani, hogy amikor a Föld a keringése során közelebb kerül a Naphoz, az hatással van a hőmérsékletre, mert annak azonnal egyest ad. Ezt több alkalommal, többször is elismételte, de én képtelen lettem volna arra, hogy ha engem szólít fel a tárgyban, akkor ekkora marhaságot mondjak. Nem érdekelt semmilyen következmény, mert egyértelmű volt számomra, és így volt egyértelmű, ahogy írom, hogy ha egyszer a Föld közelebb kerül a Naphoz, akkor természetesen több napsugárzás éri, és ez mindenképpen módosítja az egész bolygó hőmérsékletét. Azzal is tisztában voltam, hogy az akkor még nem létezőként kezelt pillangó-hatás miatt a Föld globális hőmérséklete is megváltozik, egy bonyolult láncreakció következtében a világ egyes részein nőni, másutt csökkenni fog a hőmérséklet, hőség lesz sok helyen, ahol nem lett volna, viharok lesznek sok helyen, ahol nem lettek volna.

Amikor engem hívtak ki felelni, természetesen nem bírtam megállni, hogy ne az evidens, számomra magától értetődő és adekvát igazságot mondjam. A pillangó-hatásig el sem juthattam, mert a tanár úgy elkezdett őrjöngeni amiatt, hogy ha közelebb van a Nap, még ha csekély mértékben is, akkor megváltozik a bolygón a hőmérséklet, hogy ordítozva küldött el egyes osztályzattal. Az idiótája egyszerűen belém fojtotta a szót, és leszarta a marhája, hogy amúgy addig is, meg egyébként is kívülről fújtam a leckét. Leragadt a barma annál a pontnál, hogy akkor sem mozog a Föld. Olyan hisztérikus mániája volt ez, mint amikor Galileit gyűlöli az inkvizíció.

Carl Sagan "Kozmosz" című sorozatát vetítette a kádári Magyar Televízió. Az egyik részben  a relativitáselméletről és hatásairól volt szó. Ami elhangzott, elkápráztatott, és szinte mindent meg is tanultam, és soha többé nem felejtettem el. A filmből minden, amit egyetlen hallásra megtanultam, abszolút pontosan, egzaktan és helyesen véstem be. Másnap már én voltam a tárgyból az osztály zsenije, aki a többieket kápráztatta el a relativitáselmélettel, és onnantól egészen máig én maradtam a személyes ismerőseim közül annak legfőbb ismerője, beleértve a fizikusokat is, akik - és ez minősíti az iskolarendszert is - hozzám képest, továbbá nem egy esetben egyébként is - köpni-nyelni sem tudtak a tárgyban.

Idézzük ismét Vekerdy Tamást:
"Varga Tamás, az új matematika kidolgozója bejárta az országot, matematikai tehetségeket keresett az iskolában. Összesen hét gyereket választott ki, négyen kifejezetten rosszak voltak matekból. Miért? A gyerek megírta a dolgozatot, az eredmény ugyan jó volt, de a gondolkozás nem az, amit a tanár várt volna. Mi ez a katyvasz? Mit írtál oda? Biztos csaltál! Egyes! Pedig csak arról volt szó, hogy a gyerek máshogy gondolkozott, és a tanár nem értette."

Erre is vannak kiváló történeteim. Jó pár egyest begyűjtöttem matematikából is, minthogy pl. soha nem tanultam meg, a mai napig sem, hogyan kell hivatalosan kivonni, de még az osztást is saját módszerrel sajátítottam el. Az általános iskolai osztályunkba egy egyetemet végzett matematikatanár került, aki viszont - ahogyan Vekerdy Tamás mondta, és ezt én is megértettem kisiskolásként - egyszerűen nem értette azokat a levezetéseket, amiket írásbeli dolgozatokban elvégeztem. Az eredmények hiába voltak helyesek, egyszerűen közölte, hogy nincs ott a levezetése annak, hogyan jutottam a helyes végeredményre, ezért egyest ad. Nem is tudom, hányszor kaptam emiatt rossz osztályzatot.

A szocialista rendszerben roppant mód elhallgatták a lakosság elől a Világtörténelem egyik legnagyszerűbb és egyúttal az egyik legmegdöbbentőbb jelenségének, a kétrés, másként kettős rés kísérletnek az összes tanulságait. Ellenben általános iskolás koromban, már nem tudom, honnan, meghallottam, mert egyszer elhangzott, egy kis foszlányt a foton kétrésen való áthaladásáról. Attól kezdve - pl. általam a Szabad Európa Rádióból magnószalagra felvett és részemről máig kívülről idézett szovjet atomfenyegetés mellett - ez volt az egyik tétel, amivel mindig elvarázsoltam az osztálytársaimat. Ráadásul ehhez járult aztán az amúgy egészében szupertitkolt kvantumfizika egyes elfogott részletei. Ezekből aztán a rendkívül szigorú fizikatanárnőmnek próbáltam meg felvetni dolgokat, de - mivel nyilván halvány lila gőze sem volt egyetlen tételről sem, ezért - azonnal kiabálva intett le, félbeszakítva, hogy úgy mondjam, rögtön leugatott, hogy ilyesmikkel ne is foglalkozzak! Nem is mondtam neki soha többet, semmit.

Tehát gőzerővel gyártotta az iskolarendszer a hülyéket, az idiótákat, a tudatlanokat és a retardáltakat.

Gimnáziumban a fizika volt a tárgy, amit amellett, hogy a többi tárgyhoz hasonlóan nem tanultam, ugyanakkor több olyan törvényt és egyenletet írtam le iskolán kívül, amiket csak később tanítottak. S mivel nem tudtam az egyes jeleket, ezért saját jeleket írtam, azaz más és más karakterjelölésekkel, de halál pontosan azokat a törvényeket és egyenleteket fedeztem fel (találtam fel), amiket a fizikában aztán később tanítottak.

Máig különösnek tartom, hogyan lehetséges, hogy a fizika számos törvényét pl. csak az 1800-as években fedezték fel és foglalták képletbe, amikor én 14 évesen, minden előképzettség, minden kísérletezés és bármiféle írásbeli matematikai levezetés nélkül egyszerűen rájöttem és kiböktem olyan tételeket, amikért a Világtörténelem legnagyobb zsenijei között ünnepli a világ azokat, akiknek a nevéhez kötik az adott felfedezéseket. Hogy a fészkes fenébe is lehet ez, ha egyszer egy gondolkodó 14 éves gyerek hirtelen az ujjából kipöcköli a világ ezen törvényeit?

Olyan is megesett, hogy óra után mentem a fizikatanárhoz, és közöltem, hogy amit tanított, és ami a fizikakönyvben szerepel, az a koordináta rendszerben való jelölésekkel együtt helytelen, és miért az. Ma már igen nagy meglepetésemre a fizikatanár rávágta, hogy "persze!" Persze, hogy helytelen! Ahogy erre tovább magyaráztam az okokat és a megoldást, azokra is mindvégig látványosan helyeselt. Ez számomra a mai napig is egy ritka kakukktojás, hiszen egész életemben azt tanultam, hogy a tanár - legyen bármekkora tekintély - ha a logikai tárgyakban bármi tanulói cáfolattal szembesül, rögtön kiabálva félbeszakít, kitör, dührohamot kap, és örülhetek, ha nem rögtön elégtelen osztályzattal tombol.

Majdnem végezetül hadd idézzem ismét Vekerdy Tamást:
"A legfontosabb lenne megtanulnunk, és megtanítani a gyereknek, hogy érezzük jól magunkat. Legyünk azok, akik vagyunk. Mindenkinek más az ujjlenyomata, más a dns-e, a rendőrség legnagyobb örömére. Akkor miért nem nyilvánvaló, hogy belül, fejben is mindannyian mások vagyunk? Nem igaz, hogy csak az lesz jó az egyetemen, az életben, aki a legjobb az iskolában. Rendszerhiba, sőt, önpusztítás csak a pontok alapján ítélni a továbbtanulásról. Egy normális szisztémában akár a tiszta ketteseknek is joga lenne átlépni a következő fokozatba."

Végül következzenek a világ valószínűleg leghírhedtebb cigánybűnözőjének, orbán viktornak halhatatlan szavai, aki ím-ígyen harcol a tudás alapú társadalom ellen. A súlyos mentális problémákban rothadó antiszociális paranoid pszichopata köztörvényes bűnöző miniszterelnök így mondta:

- Nem jóléti, hanem munka alapú társadalomra van szükség.

Úgyhogy elég volt a szellemi tevékenységből, buta parasztok! Mars közmunkára, ti senkik, ti semmi himpellérek! Feudalista burzsuj földesuratok, általatok választott legfőbb oligarchátok, a világ valószínűleg leghírhedtebb cigánybűnözője határozta meg helyetek és szánalmas, nyomorult, szerencsétlen utódaitok sorsát, életét és butaságban elsüllyedt végzetét!