2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Kásler elszámoltatná a kormányt - válaszlevél Hágából

Kásler elszámoltatná a kormányt - válaszlevél Hágából
2014-09-20
A honlapja tanúsága szerint, Kásler Árpád választ kapott a Hágai Büntető Bíróságtól, 2013. október 6-án elküldött feljelentésére.  A levél tartalma - melyet nem közölt - Kásler állítása szerint összességében pozitív, az eljárás megindításához viszont további bizonyítékokra van szükség, mely bizonyítékok és tények az elmúlt egy évben felszínre kerültek.
 
A Büntető Bíróság, levelében felhívta a feljelentő figyelmét arra is, hogy a feljelentés tartalmának néhány eleme túlmutat a hágai bíróság hatáskörén, ezért azzal egyéb nemzetközi bíróságokat is érdemes felkeresni, ők ugyanis, kizárólag emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények, népirtás és háborús bűncselekmények ügyében nyomozhatnak.

Domján Tibor, Budapest
 
 
 
A Hágába küldött feljelentés >>> ide kattintva <<< elérhető, a válaszlevélet egyelőre nem közölte le. A továbbiakat Kásler Árpád honlapjáról idézem:
 
Minden bizonyíték adva van, hogy ezreket hajszoltak halálba Magyarországon és százezreket elüldöztek az országból. El fog érkezni az idő, amikor Orbán a Hágai Büntető Bíróság kérdéseire válaszolhat, hogy „A magyar gazdaságtörténetben példátlan, hogy a kormány és a parlament a tisztesség logikája alapján” miért nem fékezte meg négy évig az emberek kiirtását és elüldöztetését, miért nem világították át teljes egészében az emberekkel szemben tisztességtelen pénzügyi manőverrendszert, és miért nem számoltatták el a köztörvényes bűnöző bankárokat. Miért várták meg azt, hogy a civilek göngyölítsék fel a bűncselekmény sorozatot, téve ezt úgy, hogy visszaélnek a kétharmados parlamenti többségükkel és gátolják a büntető eljárások megindítását.
 

Emberek, az október 5-ei Nemzetgyűlésen bőven lesz aláírni való, mert a válaszlevelet, a megfelelő nyomaték kedvéért, több ezer ember írja alá. A Hágai Büntető Bíróságnak is megküldjük az angol nyelvre lefordított nyílt levelet, a főügyészségre megküldendő feljelentést és a határozatukra írott válaszunkat.

A Gyulai Nemzetgyűlés munkáról fog szólni, semmi másról, mi eddig sem hőbörögtünk, tesszük a dolgunkat rendületlenül még akkor is ha idegőrlően lassú a folyamat. Eddig minden minket igazolt, a következetesen felépített lépések eredményét ma számszerűsíteni lehet és ez nem kevesebb mint ezer milliárd forint, dollárba számolva öt milliárd dollár, de lesz ez sokkal több is. Most Orbánék valójában alkudoznak, hogy mennyit ér meg nekik, vagy inkább mennyivel éri be a nép, hogy mentsék az irhájukat. Mi kizárólag a teljes igazsággal érjük be, most már csak ezzel, korábban még lehetett volna velünk alkudozni, kompromisszumot, vádalkut kötni, hogy megmentsük a magyar embereket. Ezt elmondtam Doubrawszki Györgynek is itt Gyulán. Vagy nem mondta el az akkori gazdáinak, vagy nem vettek komolyan, de majd fognak.

Azok akik minket mindenféle alaptalan rágalmakkal próbálnak bepiszkolni, kizárólag a kifosztó hatalom ügynökei, köszönjük munkájukat, egyre edzettebbek és letisztultabbak vagyunk, ezt nekik köszönhetjük.

MAGYARORSZÁG ÖSSZEFOG
ÉS ELSZÁMOLTATJA A HAZAÁRULÓ KORMÁNYT
A KIFOSZTÓ BANKÁROKKAL EGYÜTT!

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda