2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Kis Ádám: Újult erővel készülünk Losoncra!

Kis Ádám: Újult erővel készülünk Losoncra!
2015-08-24
Interjú Kis Ádám autocross versenyzővel. Utoljára Nová Paka és Nyirád autocross pályáin versenyeztél a sporttársak ellen a Mitsubishi Colt EVO-val. Illetve csak inkább szerettél volna, mert sajnos nem úgy alakult ez a két verseny ahogy szeretted volna. Mik is történtek ezen két versenyen?

Nová Paka: Bizakodva érkeztünk ez év júliusában Nová Pakára.
 
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

A szabadedzésen és az első időmérőn még próbálgattuk, szoktam az autót. Második időmérőre az első időmérő hibáit kiküszöbölve teljesítettem a tervet. A hatodik helyen értem célba, így ez első előfutamban az első sorból rajtolhattunk.

A rajt egész jóra sikerült, de sajnos az első kanyar igen szűk, így kívülre szorultam és a negyedik helyen tudtam elfordulni. Majd az emelkedő utáni nyújtott jobbosban vissza tudtam venni a harmadik helyet. Sajnos ezt csak a negyedik körig tudtam tartani, mert háromszor is hibáztam így visszaestem a negyedik helyre.

Az ablaktörlő használatával már ebben a körben is problémáim akadtak. Sajnos a második előfutamban elég komolyan besarazódtam, az ablaktörlőt rosszul használtam és a kör felénél sajnos belefordítottam a szalagkorlátba az autót.

Sajnos így a harmadik előfutamot a utolsó helyről kezdhettük, de bizakodással, hisz az autó jó volt egész hétvégén. A hétvégi balszerencsénkre jellemzően egy jó rajtot követően, az első kanyarnál ledadogott kettesben az autó, így csak két autót sikerült megelőzni, de már látszódott, hogy az autóval bajok vannak. Az első körben ezt többször megismételte az autó, egyszer ment egyszer nem. Az első kör végén rádión megbeszéltük, hogy nem nyúzzuk az autót tovább, és kiállunk a futamból. Sajnos az autó nem így akarta, és a kijárat előtt az emelkedő tetején megállt. Ami ez után következett az az egész hétvégi balszerencse megkoronázása volt. Harcképtelenné tette a két cseh fiú az autómat. A baleset talán elkerülhető lehetett volna, sajnos emiatt a baleset miatt ki kellett hagyni a Franciaországi EB futamot, mert az autó teljes hátulját újra kellett építeni.

Keserű szájízzel indultunk haza Nová Pakáról. Így nem lehetett más célunk mint hogy kellőképen felkészítsük a haza Nyirádi EB-re a Coltot.

Nyirád:
Nagy reményekkel érkeztünk Nyirádra, hisz mind a csapat, mind az autó, és jómagam felkészültünk egy számunkra sikeres EB futamra.

A hétvége jól indult, hisz a szabadedzésen ötödik időt autóztam, igen szoros küzdelemben. Majd az első időmérőn előjött az a probléma, ami mint később kiderült, hogy egész hétvégén kísértett minket. Nevezetesen, kevés volt az olajnyomás a motorban. Sajnos így az időmérőn a figyelmetlenségemnek köszönhetően kivégeztem a motort az autóban, így számunkra véget ért a szombati nap.

Nem tudtunk felállni a második időmérőre, sem az első előfutamra sem. Este kilenc órára a szerelőim kicserélték az autó erőforrását. Beindítottuk kipróbáltuk felmelegítettük a motort. Volt olajnyomás.

Második előfutam rajtja időben el lett csípve, de a hátsódifi úgy gondolta, hogy nem működik tovább, majd előjött a hétvégi mumusunk, lecsökkent az olajnyomás vészesen és kiálltunk.

A harmadik előfutam előtt a fél depó a mi olajnyomás problémánkkal foglalkozott. Már darabokra szedtük az olajpumpát, mivel csak terhelés alatt nem volt olajnyomás, ezért nem jöttünk rá a probléma okára. Bár azt gondoltuk, hogy most már működni fog bármi is volt az oka. Így újult erővel álltam fel a harmadik előfutam rajtjára.

A rajtot sikerült jól elkapni, sikerült az előttem lévő sorból két autót megelőzni az első kanyarig. A második kanyarnál utolértem még két autót, szűken fordítottam a kocsit, és amikor elkezdtem a kigyorsítást a mögöttem lévő olasz versenyző úgy gondolta hogy segít a haladásban egy kicsit, és megtámasztotta a jobb első ajtómat és az egyenesben tolt vagy 50 métert előtte. Hál istennek az idén szerzett "roncsderby-s" tapasztalat elégnek bizonyult ahhoz, hogy ne tudjon kiforgatni viszont ahhoz kevésnek bizonyult hogy az általam utolért autóktól ne szakadja le. Két kanyarral később sajnos megint megállásra késztetett a technika, ismét előjött az olajnyomás probléma.

Az új szabályoknak köszönhetően így is felállhattunk az elődöntőbe, melyet az utolsó rajtkockából indíthattuk.

Ismételten jó rajtot fogott a Colt, ötödik helyen autóztam a harmadik kanyarig ahol az előttem haladó két autó külső ívre sodródott így belül fordítottam a Coltot, de sajnos nem kalkuláltam a mögöttem érkezőkkel, egy ütést kaptam hátulról ez elég volt ahhoz, hogy ne sikerüljön a kanyar bevétele. A mezőny után eredtem, de sajnos a tribün előtt újra kigyulladt az olaj lámpa, és befejezni kényszerültem az egész versenyhétvégét.

A Nyirádi versenyhétvége után megtaláltuk az olajrendszer szétszedése után a problémát. Melyet még a Losonci Zóna futam előtt letesztelünk.

Magunk mögött hagyva a múltat újult erővel készülünk a Losonci Zóna és OB futamra, ami 2015.09.05-06-án lesz.

Támogatók: Belföld Sped Kft., LKL Color Kft., Imperium Computer Kft., Adip’art Kft., Levianus Szolgáltató Kft., Silk Brother Kft.

 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda