2024. 03. 28., Csütörtök
Gedeon,Johanna névnapja

Leleplező interjúnk Pásztor Istvánt leköpő Szekeres Máriával, a nemzetközileg politikai üldözött hajléktalan aktivistával

Leleplező interjúnk Pásztor Istvánt leköpő Szekeres Máriával, a nemzetközileg politikai üldözött hajléktalan aktivistával
2014-08-01
Mindent a felsőrendűeknek, semmit a népnek. Bizonyító emberjogi összevetésekkel, a bűnöző állam felsőrendű oligarchia kontra alsórendű lakosság maffia-jogszolgáltatási példáival jelentkezünk tegnap rögzített, ma elkészített és publikált filmünkkel, amelyet Vajda Attila, a Magyar Polgári és Nemzeti Jogvédő Szervezet (MPNJSZ) országos elnöke 8. kerületi irodájában készítettünk. A bejátszásokkal is tarkított dokumentumfilmben olyan fideszes maffiaügyekről is láthatnak és hallhatnak, amiket szintén mi hoztunk nyilvánosságra és amikről még senki más nem beszél.

A filmből azt is hamar megérthetik, hogy minden magyar (persze, minden szerb és szerbiai magyar is) nagy bajban van.

Nyilatkozik: Szekeres Mária
Interjú: Molnár F. Árpád (ELI)
Interjúoperatőr: Domján Tibor
További Operatőr:
Molnár F. Árpád (ELI)
Executive Producer:
Emma Paradigma
Telefonál: Vajda Attila
Zeneszerző: Sid Modwooder
 
A végig érdekes és tanulságos, 23 perces filmet a következő lejátszón is végignézheti. A film teljes címe: "Csak hátulról köpött Pásztor Istvánra, az oligarchia két hónap előzetesbe vágta! - Leleplező interjú Szekeres Máriával, a nemzetközileg politikai üldözött hajléktalan aktivistával":
 
 

A filmben érintett nevekből, tartalmakból és fogalmakból:
Pásztor István, Szekeres Mária, Gaudi-Nagy Tamás, Pásztor István leköpése, VMSZ, Vajdasági Magyarok Szövetsége, Szerbia, szerb, szlovén, Szlovénia, Berki Béla, interjú, riport, Orbán Viktor, Fidesz, Hernádi Zsolt, Vajda Attila, Áder János, Vattamány Zsolt, feudalizmus, Kovács Adrienn Nikoletta, földesúr, jobbágy, zsellér, sikkasztás, csalás, Heritesz Viktor, nemzetközi körözés, garázdaság, életveszélyes fenyegetés, dr. Vida Adrienne, rosszindulat, fajelmélet, felsőrendű, alsórendű, előzetes letartóztatás, fogda, Vajdaság, vajdasági magyarok, hajléktalan szálló, rokkant, Gyurcsány Ferenc, MSZP, DK, Hír tv, Célpont, film, dokumentumfilm, beszélgetés, társalgás, talking, Hír tv, Magyar Nemzet, Domján Tibor, Molnár F. Árpád, Új Széchenyi Terv, Európai Unió (EU), közpénz, néppénz, adóforintok, milliárdosok, gazdagok, szegények, arisztokrácia. EBESZ, médiaüldözés. Magyar Polgári és Nemzeti Jogvédő Szervezet (MPNJSZ), dr. Vida Adrienne, Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). Kiss Endre Farkas (SoDI), dr. Fórizs Eszter, dr. Fóris Eszter. Rendőrbűnözés, ügyészbűnözés, bíróbűnözés, Simicska Lajos, Talicska Lajos, Mészáros Lőrinc. Nyomorék, kerekes szék, tolókocsi, nyomorék, mindkét lábára amputált, Csányi Sándor (OTP). Orbánia, Orbánisztán, Orbániáda. Budapest, Fogarasi úti Tesco, OBI. BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság, Dragon Sándor ezredes, Pintér Sándor. Gyűlöletkeltés, uszítás. Eltartottak, ingyenélők, vérszívók, paraziták, bűnözők, söpredék, aljanép, Orbánslepp, Orbánsöpredék, politikai banditizmus, maffia, bűnöző állam, orbáni ámokfutók, közpénzparaziták, közpénzsöpredék, rendőrsöpredék. Elnöki diktatúra, elnök diktátor, despotizmus, emberi jogok, human rights, humanrights, demokrácia. Hajdu János (Terrorelhárítási Központ, TEK). Újságíróüldözés, újságíró-üldözés, sajtóüldözés, médiaüldözés. Ázsia. Börtön, zárka, cella, brutalitás, erőszak, közveszélyes bűnözők. Jogos védelem, életvédelem, törvényes emberölés. Bepisil, bekakil, inkontinencia, kórház, szívproblémák, szívbaj. Orbán Viktor elmebeteg. Pártbűnözés, hazaárulók, terrorizmus, tömeges öngyilkosságba kergetés. Jön még kutyára dér. Történelem, a demokráciák születése, teljes kiirtás, 1789, Nagy Francia Forradalom, szocializmus, kommunizmus, hitlerizmus, nürnbergi perek, visszamenőleges hatályú törvények, Németország.
 
 
A kapcsolódó irodalomból:
Áder János megfélemlítette az újságírókat (Széles üldözésnek vetették alá Pásztor István leköpése rögzítőit)
Pásztor Istvánhoz, a leköpött oligarchához kontra szegényüldözés ügyben fordult interjúval a HírAréna és a HÍRHÁTTÉR
Orbánisztán: A Molnár F. Árpád elleni, ordítozó, fideszes életveszélyes fenyegetés, garázdaság stb. nem bűncselekmény
Összeverték a fogdában a Pásztor Istvánt leköpő hajléktalan aktivista asszonyt. Orbán elmebeteg?
Bomba! Áldozatonként is milliókat kaszált a fideszes lakásmaffia! (Életveszélyes fenyegetésekkel!) (Dokufilmmel!)
Mindenki eltitkolta! Mégis: eltitkolt filmünk után újabb áldozatok jelentkeztek a Fidesz lakásmaffia-ügyeiben! (Dokufilmmel!)
Orbán megbuktatására Szerbiában - És akik megölték a szerb miniszterelnököt
Földre húzták, elhurcolták, bezárták, megbírságolták, majd másfél évet kapott hivatalos személy elleni erőszakért! - Dokumentumfilm Hermán Péterrel
Titkokban és hamis vádakkal ítélték el Kovács Adrienn újságírót, mert tudósított a 10 gyerekes család kilakoltatásáról
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda