2024. 04. 18., Csütörtök
Andrea,Ilma névnapja

Megkérdeztem magam a Képviselői Irodaházban történtekkel kapcsolatban, avagy a Riporter Laci beszélget a Barbár Lacival

Megkérdeztem magam a Képviselői Irodaházban történtekkel kapcsolatban, avagy a Riporter Laci beszélget a Barbár Lacival
2014-11-23
Tettem ezt azért, mert sokan sokféleképpen látják az ott történteket, és olyanok állítanak tényeket, akiknek nagyon kevés információjuk van. Esetleg az is ferdített. Voltak néhányan, akik tettek fel kérdéseket mielőtt vádaskodtak volna. Ezeket igyekeztem most összegyűjteni.
 

Póka László, Nem adom a házamat mozgalom
 
 
 

Riporter Laci (R): 2014. november 14-én a Képviselői irodaházban kialakult egy kis hangoskodás, ami azzal végződött, hogy a rendőrség néhány embert kivezetett az épületből. Mi történt?

Barbár Laci (B): Meghívásra érkeztünk már sokadik alkalommal az irodaházba. Rendesen - mint szoktuk - előre leadtuk a szükséges adatokat, de ennek ellenére nem engedtek be. Azt mondták, hogy ki vagyunk tiltva 27-en. Mikor számon kértük, hogy milyen alapon tiltanak ki egy középületből, Kövér László házelnök utasítására hivatkoztak. Mivel nem tudtak erről semmilyen okiratot mutatni, így kicsit felháborodtunk. Nem feltétlen azon ment a vita, hogy nem engednek be, hanem azon, hogy ezt nem tudták alátámasztani jogilag. Eljárás és védekezési lehetőség nélkül valaki úgy döntött, hogy nem mehetünk be egy középületbe Magyarországon. Ez nálunk ok arra, hogy nem menjünk tovább birka módjára.

R: Nem lett volna fontosabb megtartani a kerekasztal megbeszélést, mint balhézni a portán?

B: Az ügyet kell nézni, és nem az egyéni érdekeket. Egyébként aki akart, és nem volt kitiltva, az bemehetett. Volt, aki a 2-es tárgyalóban várta a Jobbik képviselőit, de ők maguk is inkább a portán vitatkoztak. Na nem a kitiltókkal, hanem velünk, akik kiáltunk a jogainkért.

Úgy gondolom, hogy amíg valaki önkényesen kitilthat bárkit egy középületből, és ezt hagyjuk, addig teljesen fölösleges arról ábrándozni, hogy tárgyalással meg lehet oldani a SeVizahiteles kifosztást. Nem helyezhettük az igazságért folyó harc elé azt, hogy egy – bármilyen neves társaság előtt – elmondjuk, amivel készültünk. Ez olyan lenne, mintha egy orvos rohanna egy konferenciára felszólalni, és hagyna egy járókelőt ellátatlanul meghalni. Néhányan úgy gondoltuk, hogy nem hagyhatjuk szó nélkül az igazság sárba tiprását.

R: Több helyen lehetett olvasni, hogy eleve balhézni mentetek. Mi volt a cél?

B: Kerekasztal megbeszélésre mentünk. Bőven lett volna mit mondanunk. Csak hát időközben kiderült, hogy bajuszkirály úgy gondolja, hogy a sajátja az irodaház. Mi meg felhívtuk a figyelemét, hogy ez nem így van. Vártuk az írást arról, hogy milyen alapon nem engednek be.

R: Néhányan bírálták a stílust, és a hangoskodást.


B: Édesanyám is megnézte Kőszegi Laci videóját. Azt vetette a szememre, hogy miért nem tudok én is olyan szépen beszélni, mint pl.: Polgár Zoli. Úgy gondolom, hogy aki egy ilyen alapvető jogokat sárba tipró eseménynél a stílussal és a hangerővel van elfoglalva, az nem érti, hogy mi történik ebben az országban. Az oligarchák, politikusok, és poligarchák pofátlansága már olyan méreteket öltött, hogy már nem lehetünk figyelemmel minden esetben egyesek csipkés lelkivilágára. Most még nagy önuralommal mellőzzük a törést, zúzást, gyújtogatást. Ez utóbbiakhoz képest pedig egészen kultúrált volt a felháborodás.

R: Néhányan azok közül, akiket kivittek a rendőrök később „gyávának” nevezték azokat, akik kimentek az épületből a rendőri intézkedés előtt. Ez szerinted helyes?

B: Ez egy, vagy több vélemény volt. A nem mindennapi intézkedés alá vont emberek közül többeknek ez volt az első fizikai kapcsolata a rendőrséggel. Az is lehet, hogy vár rájuk még egy eljárás. Feszültek voltak, és sokan még most is azok. Fel voltak pörögve. Féltek, és lelkesek is egyben a bátor kiállásuk miatt. Ezek mellé a Radikális Bankellenes csoport oldalára felkerült egy provokáló kérdés, ami nekem szólt, de többen magukra vették.

Most ha valaki ilyen helyzetben megsértődik, vagy magára veszi a véleményt az semmivel sem különb, mint a vélemény alkotója. Én már csak nevetek az ilyen indulatokon. Még azt sem mondom, hogy „nyugodjon meg mindeni”. Ne nyugodjon. Igenis formáljon véleményt, legyen indulata. A langyos emberek még soha nem alkottak nagyot.

R: Felvetődött, hogy Te tudtad előre, hogy nem fognak sem téged, sem a többieket beengedni.

B: Azt ugye nem hisszük komolyan, hogy Hazaáruló Kövér László csak nekem árulta volna el, hogy kitiltott-e valakit. Ha én tudtam előre, akkor olyanoknak is tudnia kellett volna, akik még ott a helyszínen is azt állították kamerák előtt, hogy csak délelőtt értesültek. Ráadásul több időpont is felmerült annak kapcsán, hogy mikor vált nyilvánvalóvá a kitiltás számukra.

Arra természetesen készültünk, hogy én esetleg nem mehetek be. Úgy beszéltük meg, hogy akkor mások is kint maradnak. Úgy készültünk, hogy ekkor elmegyünk a közeli OTP bankhoz egy spontán demót nyomni.

R: Voltak nálatok plakátok, meg hangosító, molinó. Ezeket mindig hordjátok?

B: Maradjunk az orvosos hasonlatnál. Vajon egy orvos kimozdul az alapvető műszerei nélkül? A kocsiban mindig vannak cuccok. Ez így van a Kápolna utca óta. A mappámban is gyakran tartok plakátokat, szórólapokat, felhívást banki ügyintézőknek. Gyakorlatilag ezek a fegyvereink. Ez egy olyan harc, amit a figyelemfelhívással fogunk megnyerni. Azzal, hogy elhiszik az emberek, hogy van más út, mint a belenyugvás a kiszolgáltatottságba.

R: A Jobbik nem vette túl jó néven, hogy nem mentetek ki, a mikor erre kértek.

B: Mi nem vagyunk a Jobbik katonái. Mi senkinek nem vagyunk a katonái. Tesszük a dolgunkat. A SeVizahiteles kifosztáson kívül fellépünk más területen is, amikor az igazságot veszni látjuk.

R: Akkor most a Jobbikkal vége?

B: A Jobbik egy eszköz volt a többi mellett. Soha nem volt cél bárkivel együtt harcolni. A cél az a megoldás, amivel mindenki szabadul, és az elszenvedett kára mindenkinek megtérül. Ha valaki nem így gondolja, ha valaki megalkudna, akkor nincs értelme vele menni. Nekünk a megalkuvás nem fér bele. Túl nagy ár lenne. Olyan ár, amit nem mi fizetnénk meg, hanem a gyerekeink.

R: De akkor ebből nem lesz politikai karrier, ugye tudod?

B: Igen tudom. El is fogadom, mert a politika sem cél, legfeljebb eszköz lehetett volna. Tisztában vagyok vele, hogy azok, akik hajlandók megalkudni, nem működnek együtt hosszútávon olyanokkal, akiket erre nem tudnak rávenni.

R: Nem lenne jobb, kicsit óvatosabban csinálni?

B.: Sokan jellemezték a mostani helyzetet úgy, mintha egy szakadék lenne. A szakadékot általában – és ezt különösen – nem lehet sem óvatosan, sem két lépéssel átugorni. Vagy nekirugaszkodsz, vagy marad minden a régiben. Esetleg még bele is pusztulsz.

R: Volt, aki azt mondta, hogy meghiúsítottad a megbeszélést.

B: Tőlünk lehetett volna. Akár ott a porta előtt, akár másik helyszínen. Csakhát állítólag nem volt másik helyszín. Volt, aki arról számolt be, hogy akikkel átment, zárt ajtókat találtak. Ezek szerint jó volt a megérzésünk, amikor úgy gondoltuk, hogy ez csak egy csali, hogy elmenjünk. Egyébként mentünk volna, ha kapunk írásos, és alátámasztott végzést a kitiltásról.

R: Volt aki úgy fogalmazott, hogy veszélyesen zavarodott személyiség vagy. Ezzel egyetértesz?

B: Jah! Menyus. Nagyon bírom. Egy sokoldalú ember. Mindenhez ért, és mindenhez mindenkinél jobban ért.
Új oldaláról ismertük meg: Pszichiáterként is magabiztos. Egyébként bizonyos értelemben igaza van. Ha a veszélyesen zavaradott személyiséget egyenértékűnek vesszük azzal, hogy nem normális, és a normális ember az, aki elfogadja, ha kifosszák, és a jogai gyakorlását akadályozzák, akkor én valóban nem vagyok normális, és nem is akarok az lenni.
 
R: Hogyan tovább, most hogy sokan támadnak amiatt, hogy ha úgy érzed, akkor nem veszed figyelembe azok véleményét sem, akikkel esetleg egy célért harcoltok.

B: Megyünk tovább. A Csapat aktív tagjai nem alkusznak. Úgy gondoljuk, hogy inkább legyünk kevesen az igaz úton, mint sok megalkuvóval együtt haladjunk valami ködös jövő felé.

November 27-én csütörtökön, el is látogatunk Hazaáruló Kövér László házához - Szigetszentmiklós, Nyár u. 23. - , és egy bejelentett egy órás demonstráció keretében a házánál is elmondjuk, hogy mit gondolunk az akciójáról. A rendezvény címe: „Laci te, Hallod-e?” Kezdés 16 órakor. Gyülekezés 15 órától.

HAjrá!

 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda