2024. 04. 20., Szombat
Tivadar névnapja

Mentő vitte kórházba Kőszegi M. Lászlót, a Hungária TV elnökét

Mentő vitte kórházba Kőszegi M. Lászlót, a Hungária TV elnökét
2017-03-25
Az utcán feküdt, 40 perc alatt ért ki a mentő, a mentőállomás pár percre volt. Balog István, a svéd bejegyzésű Jogállamért Egyesület elnöke nagy botrányt csinált, és Orbán Viktor bűncselekményeit kiabálva emlegette.
 
Cikk: Sz. L.
Km.: Molnár F. Árpád
(Az 1. képen: Domján Tibor, Kőszegi M. László.
A 2. képen: a mikrofonnal Balog István.)

Kőszegi M. László, a Hungária TV elnöke ingyen végzi szolgálatát. A bajba jutottakról, orbánista és az orbánizmus bankárfasiszta imperialista kilakoltatásairól, valamint a magyarsághoz köthető hagyományokról stb. forgatva.

Tegnap estefelé az utcán esett össze, és nem tudott felkelni. Balog István, a Jogállamért Egyesület neves elnöke, aki mellette volt, végül Molnár F. Árpádot, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztőjét, a HírAréna Online főszerkesztőjét, nemzetközi hírű politikai üldözött tényfeltáró újságírót hívta telefonon, a közelben van-e. A mentő akkor már 40 perce nem érkezett meg, Balog István jogvédő elnök pedig túl volt a mentősök diszpécserével való első botrányon. Éppen Molnár F. Árpáddal beszélt telefonon, amikor megérkezett a mentő.

Balog István minden magyarok egyik legharciasabb népvédő alakja. Szervezett már spontán tüntetést Orbán Viktor házához vonulva is, jelentős létszámú, a bayerista-bencsiki feudalista burzsoázia által kifosztott népi tömeg élén.

A mentősökre igen nagy nyomás nehezedhetett Balog István erélyes reklamálása miatt, mert a diszpécser szolgálaton még olyat is állítottak kínjukban, hogy a mentő ott járt a Hársfa utcában, de nem volt ott senki. Miközben végig ott álltak a járdán, Kőszegi M. László pedig ott feküdt. A diszpécser szolgálat azzal is védekezett, hogy nincs mentő. Ez orbán tébolyországlása miatt szokványos, így belegondolni is rossz, hogy amikor az ilyen, egyébként eseményszegény szürke hétköznapon sincs mentőautó, mi történik, amikor az országban vagy a városban igazi zajlás van.

Így a szerkesztőségünkből Bayer Zsoltnak csakis azt üzenhetjük, amihez hasonló miatt most indított gyűlöletrohamot, hogy feljelent egy névtelen kommentelőt: Bayer, dögöljetek meg ti! A nép éljen, ti pedig haljatok meg! Pusztuljatok a földünkről és a hazánk felszínéről! A fideszes szavazók zöme tudatos bűnpártoló bűnöző, hazaáruló és minden ártatlan és védtelen ellen uszító gyűlölködő tömeggyilkos, úgyhogy pusztuljatok a hazánkból, Sátán és ördögei, amiket felokádott a Pokol, ti vérszívó parazita gerinctelen senkik, hazátok mocskos árulói!

Szerkesztőségünkből Balog István elnökre visszatérve: ő orbán viktorról is kiabált, így pl. olyasmit, hogy orbán ellopta vagy szétlopta a mentők árát (vagy hasonló).

Kőszegi M. Lászlót a járdáról hordágyra tették, és kórházba szállították. Az orbánista putrizmus által lelakott magyar egészségügy egyre durvább és tömeggyilkosabb hatású létszámhiánya miatt Kőszegi M. Lászlót csak éjjel látta először orvos.

Kőszegi M. Lászlóról, a Hungária TV hazafias elnökéről másnap (a mai napon) Balog István jogvédő elnök és népvezér azt közölte, hogy előre láthatóan hétfőig fogják bent marasztalni.

Molnár F. Árpád, a HírAréna Online politikai üldözések során acélkeményre edzett főszerkesztője álláspontja szerint a mentőhiány külön véglegesített ok arra, hogy ha valaha pozícióba kerül, ki fogja végeztetni orbán viktort és családját, valamint oligarcha söpredékét és szemetét, és a népirtásokban részt vett főleg rendőröket, ügyészeket, bírókat és más néppénzen parazitáskodó orbáni hulladékot, tetves ganéjt és kártevő féreg szemetet.
 
 
Nézze meg a legújabb filmünket!
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda