2024. 04. 20., Szombat
Tivadar névnapja

Mészáros Lőrinc még többe kerül, Pintér pedig inkább az újságírók üldözéséhez ért

Mészáros Lőrinc még többe kerül, Pintér pedig inkább az újságírók üldözéséhez ért
2014-07-16
Az Orbán Viktorral való barátság miatt az ország egyik leggazdagabb emberévé duzzasztott Mészáros Lőrinc közpénzből finanszírozott beruházásai releváns eséllyel még több adófizetői pénzekbe kerülhetnek.
 
Cikk: Emma Paradigma
(Lájkolják a Facebook-oldalunkat is.)

„Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka” - szól a régi közmondás.

Orbán Viktor csókosai kissé túlvállalták magukat. A rendkívül sokoldalú Mészáros és Mészáros Kft. is - amely könnyen lehet, hogy Orbán Viktor kettes számú „aktatáskája” - nagyrészt szakított le a vízügyi építési munkákból. Már látható, hogy óriási volumenű munkák nem fognak határidőre elkészülni, így az erre a célra nyert összes európai uniós pénzt sem lehet majd lehívni. Sebaj, az építők így is pénzüknél maradnak, ha majd ezt is a költségvetésből fogják kifizetni, legfeljebb az adófizetők nyöszörögnek majd még egy kicsit jobban.

A fáziskésésben levő építmények zöme árvízvédelmi beruházás, ami égetően sürgős a települések számára és semmi sem indokolja ezt a totyorgást. Igaz, hogy parkgondozó segédmunkásból, meg államtitkárból annyi van már, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni árvíz esetén, mégis inkább a védművek kiépítésének gyorsításán kellene elgondolkodniuk az illetékeseknek.

Lehet, hogy jó ötletnek tűnt a vízügyi ágazat belügyminisztériumi hatáskörbe vonása, vészhelyzet és hórukkmunkák esetén indokolt is, de a tervszerű és hatékony építési tevékenység kissé eltér a pintéri fő profiltól, ami nagyjából ki is merül az újságírók és jogvédők hajkurászásában.


A kapcsolódó irodalomból:
Garancsi István Orbán Viktor egyes aktatáskája! - Szanyi kissé kipakolt
10 milliárdjainkból csatornáz Orbán felcsúti békája, Mészáros Lőrinc

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda