A hivatalos indoklásban szereplő vádakat, melyek fegyveres felkelés előkészítésére vonatkoztak, semmi sem bizonyította, sőt a török hadsereg tagjaként mintegy 250 000 örmény vett részt a világháború első ütközeteiben. Az áprilisi fordulat után többségüket, miután saját sírgödrüket is megásatták velük, 50-100 fős csoportokban egyszerűen tömegsírokba lőtték. Kharputban csak 1915 júliusában 2000 munkaszolgálatost végeztek ki. A letartóztatott asszonyokat meztelenre vetkőztetve verték össze. Az örmény keresztény papokra még kegyetlenebb sors várt. Körmeiket letépték, fogaikat kiverték, szakállukat leégették és szemüket kivájták kivégzésük előtt. A hadügyminiszter az amerikai nagykövetnek azzal büszkélkedett, hogy a kínzások és megsemmisítések módszertanához a spanyol inkvizíció eszközeit tanulmányozták, s azok közül is a legrafináltabbakat alkalmazták ipari méretekben. A koreográfia kísérteties hasonlóságot mutat a nem sokkal későbbi hitleri népirtással. Az áldozatok nagy részét bevagonírozzák és “munkatáborokba” szállítják, ahol pusztulás vár rájuk.
A huszadik század első holokausztja
Saját templomaikban égették őket halálra Egyes helyeken az örmény polgári lakosságot saját templomaikba zárva elevenen megégették. A holokauszt kifejezést először ekkor használják a történészek. Az első világháború leple alatt végrehajtott brutális, kegyetlen tömeggyilkosságoknak ezután összesen közel másfél millió keresztény örmény és több százezer más nemzetiségű ember esett áldozatul.
Kínhalálra ítélve
A török junta néhány hónap elteltével takarékossági okok miatt döntött úgy, hogy kivégzések helyett lassú éh- és kínhalálra ítéli az örménységet. 1915 nyarán, a legforróbb napokban megkezdték az örmények tömeges deportálását. Ez élelem és víz nélküli gyilkos menetelést jelentett. A végcél a szíriai Der el Zor sivatag volt. Az érintettek többsége, a még életben lévő asszonyok, öregek és gyermekek voltak. Mindössze a kezükben elférő holmit vihették magukkal. Az elhagyott örmény házakat kifosztották, a halálmeneteket kurd és cserkesz bandák rabolták ki és gyilkolták le. Az angorai örményeket szabályos mészáros munkával feldarabolva Asi Yozgad közelében a folyóba dobálták. A menetoszlopokban sínylődők élelmet egyáltalán nem kaptak. Sáska, döghús vagy saját halottaik húsának elfogyasztására kényszerítették őket. A Trebizondból indított 14 000 örmény közül 100 ember sem maradt életben. A 18 ezres sivasi és kharputi menetből is alig 150-en érkeztek az aleppói tranzittáborba, mely valóságos járványgóccá vált. Csak tífuszban harmincötezer örmény pusztult el 1915-16-ban. Zekki kormányzó, a Der el Zor-i terület szadista vezetője különösen hírhedtté vált. Szolgálata alatt több mint 20 000 embert ölt vagy öletett meg.
Tagadás, hazugság, elhallgatás
A török cenzúra már akkor kínosan ügyelt rá, hogy ne jelenhessenek meg híradások a mészárlásokról. Személyes beszélgetéseikben azonban nem csináltak ebből nagy titkot az ifjútörök vezetők. Szívesen fotóztatták magukat tábori fényképészeikkel levágott örmény fejek halmai előtt. Végül szövetségeseik is megelégelték a kegyetlenségeket. A németek 1916 végén elérték, hogy a törökök egy időre letegyenek az örménység elpusztításáról. Csak hét évvel később, 1922-ben Musztafa Kemál Atatürk, a modern török állam megalapítója "örménytelenítette" véglegesen Szmirna (Izmir) városát. A török csapatok a bolsevik forradalom után átlépték az orosz határt is, hogy az Anatóliából oda menekült örmény lakosságot is legyilkolják.
Dokumentumok
A cenzúra, a tagadás és elhallgatás ellenére az örmény népirtás történelmi tényét a világ számos állama, köztük az európai unió országaival hivatalosan is elismeri. Körük évről évre bővül. Az örmény genocídium egy német orvos, Armin T. Wegner hősies és bátor munkájának köszönhetően jól dokumentált és feldolgozott. Éveken keresztül készített fotókat és mozgóképet, feldolgozva a teljes népirtás történetét és szinte valamennyi helyszínét. A bizonyítékok szempontjából ma is megrázó, hátborzongató helyszín az Eufrátesz partvidéke, ahol 450 ezer örmény pusztult el. Ezen a vidéken elég csak a homokba túrni, s emberi maradványok, az áldozatok csontjai bukkannak elő.
Diaszpórák
Árvák és életben maradt túlélők százezrei menekültek ekkor a világ távoli országaiba, köztük Magyarországra is. A hazánkban élő örmény nemzetiség tagjai a túlélők leszármazottaiként szinte valamennyien érintettek az 1915-22-es örmény genocídium lezáratlan tragédiájában.
Tiltakozás a Genocídium tagadása ellen
A magyarországi örmény közösség szervezetei és az Országos Örmény Önkormányzat ez alkalomból emeli fel szavát és tiltakozik a történelem gyalázatos meghamisítására vonatkozó törekvések, a népirtás bármiféle bagatelizálása és tagadása ellen, melyre legutóbb éppen Budapesten került sor egy diplomáciai súlyú eseményen, melyet az azerbajdzsán nagykövetség rendezett, s melyen részt vett a magyarországi török nagykövet is.
