2024. 04. 19., Péntek
Emma névnapja

Póka László Ilan Morról tanúskodott a bíróságon

Póka László Ilan Morról tanúskodott a bíróságon
2015-04-14
Póka László az ország leghatékonyabb otthonvédőinek egyike. A bíróság most azt vizsgálja, hogy élete során tett-e olyan nyilatkozatot, ami alapján el lehetne ítélni terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette címén. A neves jogvédő Póka László elleni büntetőjogi próbálkozások leghivalkodóbb résztvevői most is Orbán Viktor - az EU 28 tagállamának demokratikus és emberjogi sereghajtója - ügyészségi szervezeteinek politikailag buzgó mócsingjai.
 
Lájkolhatja a Facebook-oldalunkat is:
https://www.facebook.com/hirarena

Cikk: Molnár F. Árpád
 
Póka László, a Nem adom a házamat alapítója bírósági tárgyalásán - rajtam, a főszerkesztőn kívül - a HírAréna két további munkatársa is megjelent: Domján Tibor lapigazgató és Vincze Krisztián.

A Fővárosi Törvényszéken - a Fővárosi Főügyészség vádemelése miatt - tartott tárgyaláson több tucat jogvédő és civil aktivista mellett, valamint a HírArénán és pl. a Hír tv-n kívül jelen volt Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd is, továbbá Póka László jogi képviselőjeként Varga-Damm Andrea, aki a devizahitel-ügyek egyik legnépszerűbb és az egyik leggyakrabban megszólaltatott szakembere. A tárgyalás után Dr. Gaudi-Nagy Tamás a bíróság folyosóján beszédet tartott a megjelenteknek és sok sikert kívánt a perhez és a lakossági jogvédelemhez.

Az interkontinentális devizahitel-maffia Magyarországon eddig is sok ezer öngyilkosság útján kelt halálos áldozata és a további gyakorlatilag tömegmészárlás megállítására Póka László olyan demonstratív és figyelemkeltő szavakat mondott és/vagy írt élete során, amiket Orbán Viktor politikai ügyészsége terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettének nevez. Természetesen annak ellenére, hogy sem Póka László, sem a hatása alá tartozó aktivisták közül senki nem emelt kezet soha a rendőrség bármely tagjára, sem bármely százmilliomos végrehajtóra stb., hanem mindig passzívan tűrte mindenki, amikor a lakosság pénzén eltartott, páncélozott rendőri tömegek rájuk rontottak, hogy pl. valamely idős és beteg házaspár vagy nagycsalád elleni szociopátiás kilakoltatásukat végrehajthassák, valamely nevében népképviselő orbáni oligarcha politikus vagy hasonszőrű ezermilliárdos bankár utasítására.

Póka László a bírósági tárgyaláson többször kitért Izrael budapesti nagykövetére, Ilan Morra, aki akkor kért találkozót Póka Lászlótól, amikor a neves jogvédő és otthonvédő első ízben akart tüntetést szervezni az Izraeli Nagykövetség elé. Ilan Mor - zseniális húzással - ekkor hívta Póka Lászlót az Izraeli Nagykövetségre.

Póka László a Dr. Steiner Gábor tanácselnök bíró által vezetett perben többek között így nyilatkozott:

- Amikor Ilan Morral a nagykövetségen beszélgettünk, akkor azt mondta, hogy ő megérti a törekvésünket, náluk is volt korábban Izraelben probléma a bankokkal, több millió ember kiment az utcára és rendben van ez a kérdés.

Mint azt Póka László elmondta:
- Az írásaimban rengetegben benne van az a fajta társadalomkritika, hogy az emberek végre mondják már ki, hogy valami bajuk van!

Dr. Damm Andreának - e cikk írója, a tárgyalás után - gratuláltam, közölve, hogy rengeteg bírósági tárgyalást látunk, de nagyon ritka Magyarországon az az ügyvéd, aki képviseli az ügyfelét és felszólal a bírósági tárgyalásokon, ugyanis az ügyvédek jellemzően nem a védenceik védelmére, hanem a bíró és az ügyész vádjai legalább hallgatólagos jóváhagyására szolgálnak. Dr. Varga-Damm Andrea többek között elmondta, hogy szeretni kell az ügyet és hinni abban.

A bírósági tárgyaláson szokatlan volt élőben látni, hogy Magyarországon is vannak ügyvédek, akik nem azért léteznek, hogy hallgassanak és a bírónak bólogassanak, hanem azért, hogy védjék az ügyfeleiket.

Arra a felvetésemre, hogy Dr. Magyar György ügyvéd a napokban tévényilatkozatban közölte, hogy a büntetőeljárási törvény szerint az ügyészeknek nem csak a vádlottak ellen, hanem a vádlottak mellett szóló tényeket és körülményeket is fel kell tárniuk, Dr. Varga-Damm Andrea azt közölte, hogy utoljára ilyet Zamecsnik Péter felől tapasztalt, amikor Zamecsnik még nem ügyvéd volt, hanem ügyész.

Hozzáteszem: a tapasztalat szerint az ország legszociopatább és leginkább rosszindulatú szakmunkásai az ügyészek lehetnek. Valószínűleg sehol másutt nem tapasztalható nagyobb fokú rosszindulat és szociopátia, mint az ügyészek társadalmában, akik Orbán óta mindenkit üldözendő és eltakarítandó közellenségnek tekintenek - kivéve a Fidesz pártbűnözőit, a Fidesz világszerte hírhedt oligarcháit, és olykor interkontinentális körözés alatt álló egyes vezető bűnözőit (mint pl. Hernádi Zsolt), valamint a Fidesz nyilvánosan bukott más gengsztereit kivéve.
 
 
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda