2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Portik Tamás Rogán Antal és Habony ellen tanúskodott a bíróságon!

Portik Tamás Rogán Antal és Habony ellen tanúskodott a bíróságon!
2016-06-21
A személyiségjogi pert Rogán indította Juhász Péter, az Együtt politikusa ellen, miután a politikus lebűnözőzte. De mint Nagy Gábor Tamás fideszes polgármester és a többi bűnöző, akik a HírAréna ellen tettek feljelentéseket, Rogán Antal is csak a saját bűntetteire hívta fel a figyelmet. Így került pénteken bírósági idézésre Portik Tamás is.

Sz. L. és Sz. Sz.

 
 
 
Portik Tamást Pintér Sándor juttatta börtönbe, miután olyan gyilkosságokért vádolta meg, amelyek egy részéről közismert, hogy Pintér Sándortól erednek.

Az emberölési ügyben elítélt, most pedig Rogán Antal bűntetteiben bíróságra idézett Portik Tamás azt tanúsította: volt olyan beszélgetés is Skype-on, hogy "Tóninak" kellene sürgősen pénz, valaki adja át neki. Ezért Portik élettársa, Pápai Marianne - aki Habony Árpád nagynénje is -, megkérte a szerelmét, Portikot, hogy vigye el a pénzt "Tóninak". Portik elmondta, hogy "Tóninak" 10 millió forintnak megfelelő eurót vitt.

Úgy látszik, Rogán Antal most sem mert elmenni az általa kezdeményezett bírósági perre. Feltehetően félt attól, hogy szembetalálkozzon Portikkal, akit Portik szerint a 2000-es évek óta személyesen ismer. Portik tanúvallomása szerint Habony Árpáddal pedig nagyjából 2009 óta került személyes viszonyba. Habony Árpádnak a nagynénje Portik Tamás ingatlanüzletben jártas akkori élettársa, Pápai Marianne.

Portik Tamás tanúként ugyanazt tárta fel, amik leleplezése miatt Rogán Antal feljelentette Juhász Pétert. Csak Juhász Péterék nyomozások során, Portik Tamás pedig személyesen ismerkedett meg Rogán Antal bűncselekményeivel. De mind a kettő fél ugyanazokat a módszereket leplezte le, hogyan bűnöz Rogán Antal.

Rogán és fideszes bűntársai egyik kedvelt módszere az volt, hogy mint önkormányzat, megemelték a kiválasztott ingatlanok bérleti költségét, hogy azt a bérlők ne tudják kifizetni. Az új bérlőknek pedig a valós piaci érték feléért játszották át az értékes ingatlanokat.

Úgy látszik, Rogán Antalt a szürke világban mindenki "Tóninak" hívja. Lapunk újságíróinak is "Tóniként" emlegették az alvilágban és a szex világában.

A HírAréna beszámolt korábban, hogy mielőtt és miután Rogán Antal prostituált szeretőjét meggyilkolták, többen elmondták, hogy a prostituált pénzzel zsarolja Rogán Antalt. Úgy, hogyha nem fizet többet, kipakol a médiának. Rogán viszont előtte is mindig azzal hencegett, hogy ők milyen veszélyesek, és bárkit/bármit el tudnak intézni. "Ők" alatt a fidesz vezetését értette és elég sűrűn emlegette Habony Árpádot is.

"Tóniról" az információk a Fidesz hatóságai által védett kuplerájokból érkeztek, de volt olyan is, amikor az utcán, a szexüzletben jártas egyik ismert transzvesztita mondta el ugyanezeket. Rogán Antal a meggyilkolt prostituálttal a lány fiatalkora óta (vagy már korábban) rendszeres szexuális kapcsolatot ápolt. A lány a Blaha Lujza tér melletti Akácfa utcában fogadta Orbán Viktor miniszterét és sok más vendéget. Főleg kínaiakat. "Tóninak" közben felesége volt, és aközben járt és fizette fiatal szeretőjét.

A HírAréna cikkeiből kiderül, hogy Orbán Viktor miniszterét "Tóninak" hívták, mint ahogy most Portik Tamás is a bíróságon. A szex világában és az alvilág minden más részén is "Tóninak" hívják a maffiózó minisztert.

A megölt lány azt mondta, hogy Rogán a vékony nőket szerette. A szex világában ismertek "Tóni" egyes perverziói, de még a hímszervének méretei is.

Az imént megírtak, és az, hogy Rogán Antal is megölhette vagy megbízhatott valakit a szeretője meggyilkolásával, úgy derült ki, hogy Nagy Gábor Tamás, az I. kerület fideszes polgármestere feljelentést tett a HírAréna ellen, amiért lapunk megírta, hogy kilakoltatta a közéletből ismert Csikós Juhász Imrét. Mialatt Csikós 23 órán keresztül fizikai munkát végzett. A politikai rendőrség a HírAréna főszerkesztőjét, Molnár F. Árpádot gyanúsította meg azzal, hogy megsértette a közpénzből nagyon meggazdagodott Nagy Gábor Tamást. Az ügyészség által nyomás alatt tartott rendőrség, a meggyanúsítás során egy olyan részletet is bemutatott Molnár F. Árpád ellen, amiben Rogán Antalt is mint valami sértettet mutogatták.

Ezért a főszerkesztő élt az alkalommal, és Rogán Antal ellen gyilkosságban terhelő tanúvallomást tett.

De Domján Tibor lapigazgató szerint arról a nemzetközi fegyverkereskedelmi üzletről is tanúskodni kellene, amiről az összes TEK-es és informátor, akikkel a HírAréna vezetői kapcsolatba kerültek, ugyanazt mondták el. Például azt, hogy a 2014-es választások előtt Orbán Viktor szólt a TEK-nek (a Terrorelhárítási Központnak), hogy vásároljanak fegyvereket, rejtsék el, és találják meg. Azért, hogy ezzel segítsék Orbán Viktor választási győzelmét, és bizonyítsák, hogy a TEK-re szükség van.

Domján Tibor, a politikai üldözés és politikai gyilkosság kockázata miatt először húzódozott attól, hogy a bűnügyben Molnár F. Árpád feljelentést tegyen. De Nagy Gábor Tamás ügyében fontosnak tartja, hogy ez a fideszes maffiaügy is beemelésre kerüljön, a HírAréna ellen irányuló számítógépes hekkertevékenységek miatt. Tehát ahogy Rogán Antal nem létező becsületének arroganciája is borítja a csontvázakat, éppen úgy Nagy Gábor Tamásé is. Perek ezek, amikben őket, a Fideszt és Orbánt biztosan akasztják.

Lapunk információi szerint a Molnár F. Árpád elleni büntetőpert Polt Péter politikai ügyészsége erőltette, elsősorban nem a rendőrség. Mivel az ügyészség fideszes politikai elkötelezettsége ellenére hónapok alatt sem sikerült egy vádemelésre valót összetákolni, ezért a "nyomozást" most meghosszabbították, Molnár F. Árpádot ma idézik be újra a XXII. kerületi rendőrkapitányságra. Domján Tibort pedig tanúként, holnaputánra.

Ezért valószínű, hogy ismét Nagy Gábor Tamás fogja elnyerni a rendszertelen időközönként megszavazott, és róla elnevezett "Nagy Gábor Tamás Kilakoltató Fődíjat".

Orbán Viktor, TEK és fegyverkereskedelem: http://www.hirarena.com/azert-rontott-a-tek-esre-a-kommando--mert-nem-vett-orbannak-fegyvereket_1560

Rogán Antal ellen gyilkosságban terhelő tanúvallomás: http://www.hirarena.com/rogan-antalra-gyilkossagban-tett-terhelo-tanuvallomast_1431
 
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda