2024. 04. 20., Szombat
Tivadar névnapja

Putyintól Oroszország pusztulásán túl - Interjúnk Szeszák Gyula megyei főügyésszel

Putyintól Oroszország pusztulásán túl - Interjúnk Szeszák Gyula megyei főügyésszel
2015-02-18
Putyinról, az Iszlám Államról és Szíriáról is interjút adott ma az állami olajmaffiát leleplező és túlélő Dr. Szeszák Gyula olajügyész, Hajdú-Bihar megye egykori főügyésze, minden magyarok egyetlen hős ügyésze, aki az állami bűnözés leleplezésével megpróbálkozott, amikor Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány és a hajdú-bihari megyei rendőrvezetők stb. minden próbálkozása ellenére akkor is megbuktatta azt a hatalmas vasúti olajszerelvényt, amely centrális bukása idején 66 vagon olajat tartalmazott. Szeszák Gyula főügyészt ezért az állami szervezett bűnözés azonnali hatállyal nyugdíjazta, majd különféle koncepciós pereket indítottak ellene, ahol a bírósági vezetők által kijelölt bírók is tetten érten a politikai maffia elvárásainak megfelelően szerepeltek. Jellemző a végeérhetetlen maffializmusra, hogy Szeszák Gyula egyike lett azon egyedülálló érdemeket szerzett, halhatatlan nemzeti hősöknek, akiket egy idő után még a Wikipedia nevű internetes enciklopédiából is töröltek és csak azt követően helyeztek vissza, hogy ennek botrányáról cikket írtam és fellármáztam a fél Föld bolygót.

Interjú: Molnár F. Árpád
Executive producer: Domján Tibor
 
- Orbán Viktor nem a szívem csücske és nagyon sok cikket írtam már, amelyre az ő politikusi és üzleti tevékenységét kritikával illettem. Ugyanez a helyzet Putyin elnökkel is.
 
Így kezdte az interjút Dr. Szeszák Gyula, Hajdú-Bihar megye korábbi főügyésze, olajügyész, leleplező, aki túlélte az állami maffia üldözéseit. Az örök nemzeti hőssé vált olajügyész a következő szavakkal folytatta:
 
- Most ők [Orbán és Putyin - a szerk.] szerintem ügyesen kommunikálták le azt a kérdést, hogy Magyarország rá van szorulva Oroszországra az energiaellátás szempontjából, és Magyarország tulajdonképpen nincs döntési helyzetben a tekintetben, hogy az orosz kapcsolatot fenntartsa és igyekezzen az orosz fél jóindulatát megszerezni. Tehát Orbánnak bármennyire is nem szeretek semmiben igazat adni, ebben igazat kell adni.

Szeszák Gyula főügyész Oroszország és Szíria, valamint a nyugat kapcsán úgy nyilatkozott:

- Oroszország egy ostromolt erőd, amelyet amerikai és NATO-támaszpontok sűrű hálózata vesz körül, Oroszország egyedül egy támaszpontot tart fenn külföldön; a Szíriában levő tartuszi támaszpontra gondolok, és ez a támaszpont is állandó ostrom alatt áll, olyannyira, hogy a tartuszi támaszpont fenntartásában tulajdonképpen elpusztult Szíria. Elpusztult több százezer ember, koldusbotra jutott és vándorbotra szorult körülbelül 4 millió ember, lerombolták a városokat és tönkrement az infrastruktúra. Na most ezzel kapcsolatban én már korábban felvetettem azt a kérdést, hogy Oroszország a szíriai nép létérdekeivel tulajdonképpen mit sem törődve, vagyis önző, nagyhatalmi módon jár el Szíriával és szíriai ellenségeivel szemben is, Szíriát nem látja el megfelelő védőfegyverzettel, és elnézi, hogy az orosz támaszpont fenntartása érdekében az egész Szíriát - hogy így mondjam - megsemmisítsék. Ez körülbelül már be is következett, és ami ehhez mérten is egy súlyos fiaskója az orosz politikának, hogy mindezen mérhetetlen áldozatok ellenére sem voltak képesek arra, hogy Szíria északi részét - ahol a szíriai olajkincs jelentős része található - megvédjék az ISIS támadásától, tehát magyarán egy semmiből előugrott szervezet leharapta Szíriának az egész északi felét. Na most ebben a műveletben hát nyilván az amerikai CIA-nak van kezdeményező szerepe, a helyi rohamcsapatokat pedig Szaúd-Arábiában képezték ki és fegyverezték fel és jelentős részben Törökországnak a titkossága mellett juttatták be, Iraknak, Szíriának és más államoknak a területére.

Szeszák Gyula Vlagyimir Putyin és a török Erdogan kapcsolatával folytatta:

- Na most itt már a putyini politika súlyos kettőssége vetődik fel, azért is, mert amint most tudjuk, Putyin a meghiúsított Déli Áramlat mellett a török kormányfővel, Recep Tayyip Erdoğannal összefogva épít illetve szándékozik építeni másik olajvezetéket, amely ugyancsak eljuttatja az orosz olajat, pontosabban olajat és gázt Európába, csakhogy már török közvetítéssel és nyilván jelentős felárral fog ez megtörténni. Na most ez az én eszem szerint egy kicsit, hogy úgy mondjam, túl nagyvonalú politizálás, hogy valaki, akinek a szövetségesét Törökország segített tönkretenni, az most leül kvaterkázni ezzel az Erdoğannal, aki szerintem a legszélhámosabb politikus az újkorban, és jól jövedelmező üzletet hoz létre.

Szeszák Gyula, az olajmaffiát túlélt megyei főügyész Putyin mellett Szaúd-Arábiára is kitért:

- Na most ugyancsak Putyin volt az, aki felvette a belterjes kapcsolatokat a fő ellenséggel, Szaúd-Arábiával. Azt nem tudni pontosan, hogy a szaúd-arábiai olajkirálysággal miben, hogyan állapodott meg, hát ez nyilván államtitok, annyi azonban tudható, hogy üzleti megállapodásokat kötöttek ők is, tehát Szaúd-Arábia és Oroszország, személyesen Putyin, és a szaúdiak meg lehettek elégedve ezzel az üzlettel, anyag is van róla, hogy a szaúdi király egy óriási aranyláncot akaszt Putyin nyakába.

Szeszák Gyula - aki egyébként méltatni szokta az orosz politikát - kritikát is megfogalmaz az orosz vezérrel kapcsolatban, majd Oroszország hanyatlásán túl a világ további sorsára is következtetéseket eszközöl. Záró mondatai szerint:

- Végezetül - mert nagyon hosszan lehetne ecsetelni ezt az orosz Putyin témát, én látok abban valami ferdeséget, hogy egy államfő, aki voltaképpen egy nagy államnak a szimbóluma - nem csak politikai, hanem erkölcsi szimbóluma is -, az 50, 100 vagy 200 milliárd dollárnyi vagyont harácsol össze és ezzel messze megelőzi a leggazdagabb amerikai multimilliárdost, Bill Gates-t; tehát nekem az a véleményem, hogy ott valami nagyon nagy ferdeség van és emiatt én azt a tételt állítottam fel, hogy a Szovjetuniónak a totális felszámolása, amit Hruscsov, Brezsnyev kezdett, Gorbacsov folytatott, Jelcin továbbfolytatott, azt most Putyin folytatja; az a Putyin, akit Jelcin a szó szoros értelemben kézen fogva vezetett be a hatalomba. Tehát komoly aggályok vannak és nagyon nagy baj lenne, hogyha Oroszországot sikerülne végül is teljes mértékben tönkre tenni és elillanna az a remény, hogy a világ megint két pólusú lenne, mert ennek a két pólusnak voltak ugyan fekete pontjai, sötét oldalai, de a tőkés imperializmus az aztán minden szélét és a gátját elvetette, és tulajdonképpen megszűnt az a fenyegető, visszatartó erő, amit a két pólus jelentett annak idején. Tehát az egypólusú világ, ha így marad, az szerintem pusztulásra van ítélve. Sötét jóslat, nem is vagyok szakképzett jós, de mint magánvéleményt elmondhattam. Ennyi.

Tekintse meg az alábbi, 1 perces videoklippünket, amelyet a HÍRHÁTTÉR mutatott be, a Szeszák Gyula főügyésszel készített dokumentumfilmjeink alkalmából, a filmek egyik ajánlójául:
 



 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda