2024. 03. 28., Csütörtök
Gedeon,Johanna névnapja

Társadalmi összefogás az amputált lábú asszony életéért (és a Hungária Tv filmje Emma néni második kilakoltatásáról)

Társadalmi összefogás az amputált lábú asszony életéért (és a Hungária Tv filmje Emma néni második kilakoltatásáról)
2014-08-01
Fedél alatt, orvosi ellátással biztonságban tölthette az éjszakát az a mindkét lábára amputált 70 éves asszony, aki a főváros XV. kerületében az utcán kötött ki az önkormányzati lakásból, majd az átmeneti idősotthonból történt kétszeri kilakoltatását követően – jelentette pénteken a Magyar Szociális Fórum. 
 
A cikkben megtekinthetik a július 2-i, idősotthoni kilakoltatásról készített megrendítő filmet, melynek operatőre, vágója és rendezője Kőszegi M. László, a Hungária Televízó alapító főszerkesztője.

Domján Tibor, Budapest
Forrás: Simó Endre (MSZF SZK)
 
 
 
Nagy Lajosnét (Emma néni) péntekre virradóra egy kerületi hajléktalan szállóban fogadták be, és a lábadozóban helyezték el átmenetileg. Az intézkedés vélhetően annak hatására született, hogy a Magyar Szociális Fórum csütörtökön életmentő segítségre kérte Czibere Károlyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárát, és megküldte neki Simó Endre Orbán Viktornak írt július 27-i levelének másolatát, melyben soron kívüli életmentő segítségre kérte a kormányfőt, tekintettel az asszony fizikai állapotára. Az államtitkár intézkedésének eredményeként elhárult a közvetlen életveszély az asszony feje fölül, noha helyzete még nem rendeződött.
 
Genocidium Rákospalotán
(Utcára tették a mindkét lábára amputált asszonyt)
Kőszegi M. László (Hungária Televízió)
 
 

Az államtitkár kabinetje arról is tájékoztatta a Magyar Szociális Fórumot, hogy dolgozik a végleges megoldáson, Nagy Lajosné tartós bentlakásos elhelyezésén, és elindították az ügyet.

Ezzel egy időben egy orvosprofesszor vidékről felajánlotta az asszonynak, hogy családja befogadja. Az emberiesség szép megnyilvánulásának egyetlen feltétele, hogy a magatehetetlen rokkantat valaki elszállítsa otthonáig.

Horváth Ferencné, a deviza-hitelkárosultak érdekében folytatott kiállásáról ismert kiskunmajsai asszony az Alapvető Jogok Biztosánál járt közben Emma néniért. Székely László ombudsman intézkedést helyezett kilátásba az ügyben.

A Magyar Szociális Fórum üdvözli az amputált lábú asszony életének védelmében létrejött társadalmi összefogást, a személyes felajánlást, és reméli, hogy mielőbb hírt adhat Nagy Lajosné több mint két éves kálváriájának megnyugtató lezárulásáról. 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda