2024. 04. 16., Kedd
Csongor névnapja

Thürmer Gyula: Le kell állítani a migrációt. A terrorizmus legyőzhető.

Thürmer Gyula: Le kell állítani a migrációt. A terrorizmus legyőzhető.
2016-07-16
Nagyon röviden és hiba nélkül fogalmazta meg gondolatait a Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula, a Nizzában elkövetett, az eddigi hírek szerint 84 halálos áldozatot követelt terrorcselekmény után.

Gyorscikk: Molnár F. Árpád
 
Mivel a Facebook-nyilatkozatok rövidek, és a végkövetkeztetéseket tartalmazzák, ezért egyesek számára talán nem feltétlenül meggyőzőek, de aki tájékozott a globális helyzetet illetően, az külön kifejtés nélkül is tudja, hogy a Munkáspárt elnökének szavaiban nincs hiba.

A franciaországi Nizza 84 halottat követelő teherautós iszlamista ámokfutását követően egy helyen így fogalmazott:

"A terrorizmust le lehet győzni. Ehhez, egy, a Nyugatnak el kell fogadni Aszad elnök rendszerét Szíriában. Kettő, az EU-nak le kell állítani a migránsok befogadását, és meg kell védenie a határait. Három, a NATO-nak le kell mondani „világmegváltó” terveiről."

Thürmer szavai kapcsán mondjuk el, hogy a most már rendszeresen látható tömeggyilkos európai terrorhullámot az Egyesült Államok okozta, azzal, hogy egyrészt polgárháború kirobbantásával, majd nyílt katonai terrorháborúval megtámadta Szíriát, hogy a demokráciateremtés meséjével megdöntse a Szíriát és annak vallási irányzatait egységes békében tartott Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Mint kiderült, kizárólag Aszad elnöktől várható, hogy képes Szíriában békét hozni, ahogyan kizárólag az USA által megölt Szaddam Husszein volt képes Irak népeit és vallásait egységes békében összefogni, és azóta, hogy az Egyesült Államok az ásványkincsekért megtámadta Irakot - azt hazudva, hogy csak biztonságot és demokráciát hoz -, azóta - ahogyan én is nyíltan bejelentettem a háború előtt - 30 éves (vagy hosszabb) háborúra számíthatunk.

Ezt én tudtam, az Interneten leírtam, és mivel én pontosan láttam, nyilvánvaló, hogy az USA is. Csakhogy kellett - akkor éppen Bush-nak és a Világbank akkori elnökének, Paul Wolfowitz-nak stb. - az olaj, és Irak egyéb ásványkincsei.

Az USA most is, hogy az összes arab országban megbukott, és világválságot okozott, továbbra is Aszad ellen harcol, továbbra sem érdekli, hogy Aszadot nincs kire és nincs mire lecserélni.

Az USA a demokrácia meséje címén felforgatta és folyamatosan felforgatja az egész bolygót. Ehhez elegendő neki, ha kizárólag Szíriát tartja folyamatos ISIS- és Al-Kaida-terror alatt. Ugyanakkor, persze, Szíria csak az egyik katonai célpont, hiszen az USA megközelítőleg az egyetlen ország a Földön, amely a jelenleg dúló szinte összes háborúért felelős. Jólétet mintha sehol nem teremtett volna, hanem ahová betette a lábát, ott azóta háború, polgárháború és terrorizmus dúl.

Ezzel cseng össze Thürmer Gyula egy másik új és rövid összegzése, amely így szól:

"A háború az amerikai kapitalizmus lényeges eleme. Az állam a világ legnagyobb katonai költségvetésével fenntartja a hadiipart. Az amerikai hadsereg jelen van a világ számos pontján, és kész amerikai erőket dobni bármikor a világ bármely pontjára. Az amerikai kapitalizmus a béke legnagyobb ellensége."

Thürmer Gyula és a Munkáspárt - a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevű párt mellett - a legaktívabb párt volt a kilakoltatások megállítására. Mögöttük, harmadik helyen az LMP végzett, amely Schiffer András távozásával jó eséllyel ki fog esni a Parlamentből. A tömeges kilakoltatások legfőbb híve, maffiaként szervezője, megrendelője és bűnszervezetben végrehajtója - az összes parlamenti és azon kívüli párt közül - az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett, skizofréniás öndefiníciója szerint keresztény irányzatú Fidesz.
 
A Thürmer Gyula által vezetett Munkáspártnak a devizahitelek terén az az álláspontja, hogy a kormánynak intézkedésekkel kell biztosítani, hogy a bankok a jogtalanul szerzett jövedelmüket engedjék el, a lakosság kifizetni nem tudott hitelei pedig eltörlésre kerüljenek. Ezzel szemben Orbán Viktor álláspontja az, hogy a lakossági tömegeket nyomorba kell dönteni, a bankokat és a világ leggazdagabbjaiból álló imperialista bankárhordákat - a nép történelmi mértékű és léptékű megnyomorításával - tovább kell táplálni, és közben azt kell hazudni, hogy megoldották a devizahitelesek problémáját.
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda