2024. 04. 19., Péntek
Emma névnapja

Újraalakult a legütősebb otthonvédő szervezet, a Koppány Csoport

Újraalakult a legütősebb otthonvédő szervezet, a Koppány Csoport
2016-01-25
Balogh Béla vezetésével újraszervezésre került Magyarország legerősebb otthonvédő szervezete, amelyről a titkosszolgálatokból többször is olyan információk érkeztek, hogy az összes tagját figyelik.
 
Cikk: Sz. L.
Fotók: Molnár F. Árpád
Nagy Sándor (otthonvédő)

Budapesten, az V. kerület Semmelweis utca 3. szám alatt álló Magyarok Házában tegnap, 2016. január 24-én, hivatalos ülésén újraszerveződött Magyarország legerőteljesebb otthonvédő szervezete, a Balogh Béla által vezetett Koppány Csoport. Balogh Béla elszántságára jellemző, hogy néhány nappal korábban ismét átesett egy szívinfarktuson (már a többediken), a kórházból pedig saját felelősségére távozott.

Az ilyesmi a magyarországi otthonvédelemben szinte hagyományosnak tekinthető, ahol nem pénzért, hanem elhivatottságból és a haza iránti felelősségtudatból szorgoskodnak. Terkovics János otthonvédővel is megtörtént, hogy miután szívinfarktust kapott és a klinikai halálból újraélesztették, pár nappal később már Szklenkáné Kovalcsik Enikő és családja kilakoltatásánál a rácshoz láncolta magát, miközben az erőszakos, agresszív és durva, könnygázt is bevető rendőrség sokak életét közvetlenül kockáztatta, hogy egy gazdag politikus megrendelését teljesítve megszerezze az elszegényített család ingatlanát. Ugyanis - szemben a Kádár-rendszer szlogenjével, miszerint "A legfőbb érték az ember", Orbánia és az ellenzék még ellenzékben is büszkén vallja, hogy "A legfőbb érték a pénz". A politikusok, a bankárok, a liberálisok és más oligarchista gazdagok pénze.

Az ilyen hazaáruló és nép-tömeggyilkos ordas eszmékkel ellentétben létrehozott népvédelmi Koppány Csoport ülésén Balogh Béla, a Koppány Csoport elnöke köszöntötte a civil szervezetek vezetőit és a jogvédőket. Mint Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom (SZMM) és a Szabad Magyarországért Párt (SZMP) elnöke, Tóth Béla, a Koppány Jogsegély jogi zsenije, Dr. Polgár Zoltán, az ékes beszédű ügyvéd, Molnár F. Árpád, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online főszerkesztője, aki egyben a Koppány Csoport Felügyelő Bizottságának elnöke is, Müller Tihamér, a dél-alföldi otthonvédelem Baja-Kecel csoport vezetője, Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetének elnöke. Mindannyian közismert nevek a magyarországi otthonvédelemben és máshol, ahol az állami bűnözés rendszerével való különféle szembenállásról van szó.

A Koppány Csoport alelnökének - a kilakoltató rendőrökkel példásan harcias és éles nyelvű - Nagy Sándort választották, aki civil családok védelme miatt Molnár F. Árpáddal is ült közös fogdában, aki - Molnár - kezdettől az ország öt legfőbb otthonvédője között volt, és számos alkalommal hurcolták el bilincsben, vetették fogdába és indítottak ellene koncepciós pereket, amiért kilakoltatásról tudósított. Molnár F. Árpád egyik legvérmesebb gyűlölője Gaudi-Nagy Tamás teniszező haverja, Csanálosi Ákos, a hírhedt békés megyei ügyvédgengszter, az otthonvédelem esküdt ellensége, aki bűntetteiből lett olyan gazdag és olyan módszerekkel, amik miatt még az alvilágban is hírhedt.

Az ülésen beszédeket tartott Balogh Béla, Takács András, Tóth Béla, Polgár Zoltán és Dabasi Tamás, továbbá többen felszólaltak.

Az ülésen elhangzottakról rövidfilmek és villámfilmek publikálását tervezzük.

 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda