2024. 04. 18., Csütörtök
Andrea,Ilma névnapja

Vajda Attila jogvédő elnök levelet írt Molnár F. Árpád maffiaüldözéséről a maffiát védő bírónak

Vajda Attila jogvédő elnök levelet írt Molnár F. Árpád maffiaüldözéséről a maffiát védő bírónak
2014-02-26
Molnár F. Árpád fogva tartása miatt írt levelet Vajda Attila, az ország egyik legerősebb jogvédő elnöke a Csanálosi Ákos ügyvéd és társai hírhedt békés megyei maffiáját védő Békéscsabai Járásbíróság megbízott bírájának, Tóthné dr. Hámori Katalinnak.

(A fotón Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke)
Cikk: Sz. L. (számos médiahír, tanú és bizalmas információ alapján)
 
 
Molnár F. Árpád ingyenes és keresztény emberjogvédőt, dokumentumfilmest, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztőjét, az Alsóörsi Hírhatár és a HírAréna főszerkesztőjét Csanálosi Ákos ügyvéd vezetésével vette üldözés alá a hírhedt, egyébként kis létszámú belső elkövetői körrel rendelkező békés megyei bűnbanda, Molnár F. Árpád egy 5 esztendővel korábbi interjújáért, amely "Az ügyvédmaffia hálójában" címmel jelent meg, 2008-ban. A maffia rágalmazás címén indított pert, amelyet azonnal az általuk lefizetettként és zsebükben tudottként nevezett Békéscsabai Járásbíróság ragadott magához, ahonnan azóta sem lehetett máshová vinni a pert.

Csanálosi Ákos követelésére - vagy nevezzük megbízásnak(?) - Tóthné dr. Hámori Katalin bírónő Molnár F. Árpád ellen országos körözést - ebben a perben már nem az elsőt - bocsátott ki, amelynek következtében péntek reggel, 2014. február 21-én elfogták Molnár F. Árpádot, majd a VIII. kerületi Rendőrkapitányság fogdája után a Gyorskocsi utca gyűjtőfogházába szállították. Mindenki tudta, hogy Molnár F. Árpád teljes éhségsztrájkba kezd, mert a békés megyei igazságügyi maffia üldözése kapcsán ezt előre bejelentette. A Gyorskocsi utcából hétfő reggel a 220 km-re lévő Békéscsabára szállították, ahol végül elengedték.

Még mindig égtek a Békéscsabai Járásbíróság telefonjai, amikor Molnár F. Árpádot már szabadlábra helyezték. Molnár F. Árpád is elmondta: már szabadlábon, a bíróság iratbetekintő helyiségében volt, amikor némi szünetekkel újra és újra csörgött a telefon és talán egy kivétel volt, amikor nem róla érdeklődtek.

És valóban: barátok, újságírók, emberjogvédők forgatták fel a Békéscsabai Járásbíróság hétköznapját, akiknek mind ugyanaz volt a válasz: nem adhatunk ki semmilyen információt. Azt követően sem, hogy Molnár F. Árpád már szabadlábon volt és ott hallgatta, hogy mellette hogyan utasítják el a miatta telefonálók bármilyen tájékoztatását.

Vajda Attila az ország egyik legnagyszerűbb otthonvédő jogvédője is volt, de bármihez nyúl, szinte mindig egyfajta falakat döntögető sikeres buldózer, a jogvédelem egyfajta terminátora. Vajda Attila jelenleg a Magyar Polgári és Nemzeti Jogvédő Szervezet elnöke. Vajda Attila is telefonált a Békéscsabai Járásbíróságra, akkor is, amikor Molnár F. Árpád ott ült a telefonváltástól alig több, mint 2 méterre - tájékoztatta lapunkat Molnár F. Árpád. Molnár F. Árpád fültanúja volt annak, ahogyan Vajda Attilát tájékoztatták, hogy kizárólag akkor kaphat bármi információt, ha írásban fordul a Békéscsabai Járásbíróság illetékes bírójához, aki akkorra már a médiából is hírhedt Tóthné dr. Hámori Katalin volt.

Vajda Attila jogvédő elnök leveléből idézünk, amit Hámori Katalin bírónőnek címzett:

"Szervezetünket értesítette a Budapest BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága, hogy Molnár F. Árpád nagy tekintélyű újságíró-főszerkesztő urat a pénteki nap folytán, személyi igazoltatás során, az ön által kibocsájtásra került elfogató parancsa alapján elfogásra került. (...) A tekintélyes újságírótól életjelet csak a rendőrség folytán kaptunk, de az önök szervezetétől kőbunkózást, nesze neked fogd meg jól, hocc neki fuss neki. Ennyiből állt az önök bírósági szervezete részéről a hozzáállás egy jogvédő szervezethez. (...) Kérem Molnár F. Árpádot haladéktalanul, minden ármánykodás és minden kormánypolitikai szövetkezések nélkül SZABADON ENGEDNI. Lesújtó, hogy ma Magyarországon ez a Fidesz politikája, követeljük a jogvédő szervezet nevében, hogy Molnár F. Árpádot engedjék ki az átkos fogságból."

A keresztény jogvédő elnök, Vajda Attila ezzel zárta a bírónőnek írt levelet:

"Nem köszönök el öntől úgy, hogy az Isten megáldja, hanem megtartva az emberi méltóságunkat

tisztelettel

Vajda Attila vezető jogvédő
Magyar Polgári és Nemzeti Jogvédő Szervezet
Országos Elnök"


Csanálosi Ákos ügyvéd nevéről elhíresült békés megyei, a békés megyei igazságügyi bűnözéssel szétválaszthatatlanul összefonódott bűnszervezet Molnár F. Árpád elleni üldözésének története, összefoglalva:

Molnár F. Árpád, 2008-ban, a Hírháttér Rádió számára interjút készített Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt elnökével és Schönfelder Józsefnével, a lakásmaffia áldozatával. Békés Megye és Békéscsaba rendőri vezetői, Békés megye ügyészei és bírói, valamint az egész ország alvilága részéről ismert társaság ez a maffia, amely Csanálosi Ákos ügyvéd és bandája. A pénznyerő automatákkal való törvénytelen üzleteléseikről, gyanútlan áldozatok elleni lakásmaffiaügyeikről, uzsoraügyeikről, zsarolásaikról és fenyegetéseikről hírhedt békés megyei maffia viselt és eltussolt dolgairól, valamint gazságügyi védelmezőikről, ügyeik eltussolóiról lapunkat és más jogvédőket is felkeresték már nem csak áldozataik, de egykori üzleti kapcsolataik is.

A Hírháttér Rádió 2008-as riportja az "Az ügyvédmaffia hálójában" címmel jelent meg, amelyben Schönfelder Józsefné, a lakásmaffia áldozata elpanaszolta, hogyan fosztották meg Csanálosi Ákos ügyvéd és társai a házától és elmondta, hogy nagyon szeretne poligráfos, vagyis hazugságvizsgálatot. Schönfelder Józsefné azt is közölte az említett című műsorban, hogy a bűnbanda annyival hárította el a kifosztott asszony panaszát, hogy 'fordulhat bárhová, mert nekik pénzük van'! A Schönfelder Józsefné háza eltulajdonításában, a pénzügyi és szerződéses bűncselekmény pillanatában - Schönfelder Józsefné és egy további tanú szerint - jelen voltak: Csanálosi Ákos ügyvéd, Merze Attila ügyvéd, Huszágh Andrea ügyvédjelölt, Reményi Dezső, Békési Lászlóné és Szegedi Anita. A szervezettségre jellemző, hogy mégsem a felsoroltak indítottak pert, hanem a maffiaügyekkel összefüggésbe hozott további személyek: Krisán György, Nyist Gábor és Frankó Vilmos. Védőjük pedig ki más lehetett volna, mint a maffiaügyben elsőrendűen megnevezett, a Schönfelder Józsefné elleni bűntett idején az irodában ordítozó és követelőző Csanálosi Ákos ügyvéd!

A Hírháttér Rádió műsora megjelenése után Csanálosi Ákos ügyvéd felhívta telefonon Molnár F. Árpádot - aki az interjút készítette - és megfenyegette, hogy ennek mindenképpen következményei lesznek és ezért bosszút áll.

Csanálosi Ákos és társai 2013-ban - rágalmazásra hivatkozva - bíróság elé idéztették Schönfelder Józsefnét, Sebők Istvánt és Molnár F. Árpádot, azt is elintézve, hogy elébük kelljen járulni Békéscsabára, holott a rádiós interjú Kecskeméten került felvételre, Kecskemétről lett publikálva, továbbá Kecskeméten volt a Hírháttér főszerkesztősége is. De mivel a rágalmazási pert nem egy civil vagy egy párt indította, hanem az igazságügyi bűnös kapcsolataival és sok-sok pénzével úton-útfélen kérkedő Csanálosi-maffia, ezért a pert a maffia legmélyebb bugyraiba, Békéscsabára, a Csanálosi-banda darázsfészkébe helyezték.

Molnár F. Árpád ingyenes emberjogvédő és média-főszerkesztő üldözésével Csanálosi Ákos ügyvéd és társaik nem csak mélységesen elítélendő és rettentő erkölcsi idiotizmusa lett ismét nyilvánvalóvá, de a neves emberjogvédő és főszerkesztő üldözése azt okozta, hogy a békés megyei Csanálosi-banda áldozatai, valamint a banda volt üzlettársai többen jelentkeztek, hogy beszámoljanak Csanálosiék további bűncselekményeiről, korrupt igazságügyi bűnöző kapcsolataikról, bűnöző főrendőrökről és a Csanálosi-banda előtt alázatosan elfekvő, főleg békés megyei és békéscsabai bírókról. Ráadásul minden tanú és szóbeszéd arról regélt, hogy Csanálosiék tényleg nagyon gazdagok, hirtelen vagyongyarapodásuk még az alvilágban is feltűnő volt, s hogy mindenfelé azzal büszkélkednek, hogy ők bárkit le tudnak fizetni, a rendőrség és a bíróság pedig a zsebükben van, mert ők azokat mindig kifizetik!

Így érthető, hogyan került a per Békés Megyébe, hogyan nem lehetett onnan semmilyen körülmények között áthelyezni és hogyan lehetett, hogy a Csanálosi Ákos ügyvédet emlegető ominózus interjú, amelynek a címe is az, hogy "Az ügyvédmaffia hálójában" - és amire hivatkozva Csanálosi Ákos emberei pert indítottak -, a banda hivatalosan megbízott ügyvédje maga Csanálosi Ákos lehetett!

Egy bíróság ilyen helyzetben azonnal elfogultságot jelent be a teljes megyére, de nem akkor, ha voltaképpen nem is bíróság, hanem a maffia fizetett és teljes összefonódásban álló puszipajtása! Ezért aztán a Békéscsabai Járásbíróság nagy elánnal robbant rá az ügyre: már az elején országos körözésekkel indított Sebők István pártelnök és nonprofit emberjogvédő, Molnár F. Árpád nonprofit emberjogvédő és keresztény média-főszerkesztő újságíró, valamint Schönfelder Józsefné, a lakásmaffia áldozata ellen. A Békéscsabai Járásbíróság vezetése Tóthné dr. Hámori Katalin bírónőnek adta az ügyet, aki a körözések buzgó és sorozatos elrendelésén túl magától értetődően megengedte, hogy Csanálosi Ákos ügyvéd lehessen bűntársai hivatalosan megbízott jogi képviselője. Tehát hogy Csanálosi Ákos ügyvéd abban az ügyben lehessen társai hivatalos jogi képviselője, amelynek ő a legfőbb megnevezettje, mint lakásmaffiózó bűnöző!

A rádiós interjú tehát mindenféle rosszat igazolt, amit Csanálosiékról - az állításuk szerint is zsebükben lévő bűnöző és korrupt igazságszolgáltatás védőszárnyai alatt - bárki kívülálló is felételezhetett. Nemhogy azok, akik ezt a  - egyébként kis létszámú belső körrel rendelkező - Csanálosi-bandát személyesen ismerik! Csanálosi és társai mindent elkövettek és elkövetnek azóta is, hogy a lehető legsúlyosabb szociopátia és bűnöző életvitel kerüljön bizonyításra róluk és egész békés megyei igazságszolgáltatásukról, amiről meg mindenfelé úgy fenyegetőztek, hogy az a zsebükben van, mert ki van fizetve, valamint mert azt ők mindig kifizetik!

Sebők István, a Magyar Néppárt elnöke, az ügy egyik üldözöttje elmondta: Csanálosi Ákos ügyvéd a Békéscsabai Járásbíróság előtt kiabálva követelte, hogy a bíróság fogassa el és helyezze előzetes letartóztatásba Molnár F. Árpádot. Más tanúink egyéb iránt is elmondták: Csanálosi Ákos ügyvéd nem csak ezen a peren üvöltözik és követelőzik a bíróktól, de minden más perben is. Sebők István pártelnök - Molnár F. Árpádhoz és Schönfelder Józsefnéhez, a lakásmaffia áldozatához hasonlóan - szintén a per elejétől próbálta elérni, hogy a békés megyei maffiapert áthelyezzék, hiszen Békés Megye radikális elfogultsága és megbízhatatlansága egyértelmű. A Békéscsabai Járásbíróság reakciója azonban újabb és újabb országos körözések kibocsátása volt, mert aki Schönfeldernét, Sebők Istvánt és Molnár F. Árpádot feljelentette, az az igazságszolgáltatás szerveinek lefizetettségével fenyegetőző, Csanálosi-féle békés megyei maffia.

Sebők István pártelnök egyike volt azoknak, akik kifejezetten állították, hogy - a Molnár F. Árpád keresztény emberjogvédőt és főszerkesztő dokumentumfilmest üldöző - bírónőt, Tóthné dr. Hámori Katalint tudja, hogy lefizették.

A Molnár F. Árpád üldözésével egész Békés Megye igazságügyi korrumpáltságára és rendőrségi, valamint bírósági korrupciójára a figyelmet ordítva felhívó rágalmazási per még nagyon sok meglepetést és botrányt tartogat azoknak, akik szeretik a valódi thrillereket. De nem csak Csanálosi Ákost és igazságügyi bűnözőit csalogatták elő saját bűntetteik és szociopátiájuk, de ahogyan azt az Internetről láttuk, a maffiát védő vezető és hétköznapi rendőrbűnözőket, valamint Pintér Sándor védett számítógépes hekkerbűnözőit is, akik miatt a nemzetközi statisztikák Magyarországot a világ összes országa közül a 10. legbűnözőbb államává nyilvánították: a világ államai ellen indított számítógépes hekkertámadások fekete listáján.

Szóval a szemét nem jár egyedül, de felhörgi a föld mindazt az ürüléket, amit már ő sem bír gyomorral. Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke viszont elvan abban a közegben, amit sajátjának érez. De vajon ő melyik a kettő közül? Csak egy-két lépés - ígérik jogvédőink és újságíróink - és ki fog derülni.
 
 
Kapcsolódó:
Ismét letartóztatták Molnár F. Árpádot, mert nincs pénze a maffia által rendezett bírósági tárgyalásokra járni
Gyorshír: Elengedték Molnár F. Árpádot a Békéscsabai Járásbíróságról

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda